A gyógyszerellátás közfeladat, ami kiemelt védelmet érdemel!

A közelmúltban jelent meg a hír, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a sarkadi férfit, aki tavaly ősszel egy csomag kamillatea miatt kialakult vita hevében megtámadta a munkáját végző gyógyszerésznőt. Szerencsére az incidens során nem történt komoly sérülés, azonban ettől függetlenül a támadóra súlyos ítéletet – 1 év 4 hónap börtönbüntetés két évre felfüggesztve – szabtak ki. Ennek oka, hogy az elkövető egy közfeladatot ellátó személlyel szemben lépett fel erőszakosan, ami ellen az állam kiemelt szigorral lép fel.

A gyógyszerellátás az egészségügy egyik nélkülözhetetlen eleme, ezért kiemelten fontos a gyógyszertári dolgozók testi épségének védelme. Ezzel nem csak a gyógyszerellátásban dolgozóknak érdemes tisztában lenniük, hanem a gyógyszertári szolgáltatásokat igénybe vevő betegeknek és vásárlóknak is. Ezt elősegítendő blogbejegyzésünkben áttekintjük a közfeladatot ellátó személyek védelmére szolgáló rendelkezéseket és előírásokat.

A közfeladatot ellátó személyek

A közfeladatot ellátó személyek meghatározását a Büntető törvénykönyvben (Btk.) találjuk meg. A jogszabály számos közfeladatot ellátó személyt sorol fel, a katonáktól kezdve a polgárőrökön, mentősökön és bírósági alkalmazottakon keresztül sokáig lehetne folytatni a sort. A mi szempontunkból az a fontos, hogy ide tartoznak az egészségügyi dolgozók, és az egészségügyi szolgáltatókkal munkaviszonyban álló további alkalmazottak is.

A Btk. alapján az a személy számít egészségügyi dolgozónak, aki megfelel az egészségügyről szóló törvény definíciójában foglaltaknak. Ennek megfelelően egészségügyi dolgozó:

  • az orvos,
  • a fogorvos,
  • a gyógyszerész,
  • az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy,
  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy,
  • továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy.

A fentiekből láthatjuk tehát, hogy a Btk. a gyógyszertár minden dolgozójára a munkavégzése ideje alatt közfeladatot végző személynek tekint, és kiemelt védelemben részesít. A gyógyszerészek, asszisztensek és szakasszisztensek mellett ide tartoznak még a gyakorlaton lévő gyógyszerészhallgatók és asszisztens tanulók is.

Azt már pontosan tudjuk, hogy kiket véd a jogszabály, de az is legalább olyan fontos, hogyan véd minket.

A kiemelt védelem

A Btk. alapján, ha valaki közfeladatot ellátó személyt

  • jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
  • jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
  • eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,

bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az alapeset mellett lehetnek még további súlyosbító tényezők is, amelyek tovább emelhetik a büntetési tételt. Ilyen lehet például, ha a támadást fegyverrel vagy csoportosan követik el.

A gyakorlatban a fenti rendelkezések célja az, hogy mindenki tartsa tiszteletben a közfeladatot ellátó személy, jelen esetben a gyógyszerészek és a szakszemélyzet szakmai munkáját és döntéseit. Senkit nem lehet akadályozni abban, hogy a munkáját végezze, és senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy olyat tegyen, ami a szakmai szabályokkal és a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétes. Ha valaki mégis bántalmaz egy gyógyszertári dolgozót a munkavégzés során, akkor akár már első alkalommal is letöltendő börtönbüntetéssel nézhet szembe.

Ezek a rendelkezések hivatottak biztosítani azt, hogy a gyógyszerek expediálását végző szakemberek mindenféle kényszertől mentesen végezhessék a munkájukat. Ha valaki ennek ellenére is agresszíven lép fel a gyógyszertárban, az jobb, ha tisztában van azzal, hogy akár már a dolgozókkal szembeni hangos kiabálás is rendőrségi eljárást vonhat maga után. Ha pedig tettlegességig fajul az ügy, akkor akár kiemelt büntetés is várhat a támadóra.

Konfliktusok a gyógyszertárban

Sajnos a kiemelt védelem ellenére is sok konfliktus mérgesedik el a gyógyszertárakban. Még ha nem is mindegyik vita fajul tettlegességig, nem ritka a hangos szó az officinában. Az összetűzéseknek sok oka lehet, de valószínűleg nagymértékben nehezíti a helyzetünket, hogy az egészségügyi ellátást alapvetően kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek veszik igénybe. Nagyon sok múlik a gyógyszerészeken és a szakasszisztenseken, hogy lehetőség szerint még azelőtt feloldják a feszültséget, mielőtt a betegek elvesztik a türelmüket, és agresszívvé válnának.

Azért kerülhetünk sokszor ilyen nehéz helyzetbe, mert sok beteg már eleve felfokozott hangulatban érkezik a gyógyszertárba. Könnyen elképzelhető hogy a betegsége tünetei kínozzák, vagy korábban sokat kellett várnia az orvosnál. Ilyen esetekben a legkisebb hiba vagy kellemetlenség is ahhoz vezethet, hogy a betegek a gyógyszertári dolgozókon töltik ki haragjukat. Ennek kezelése a gyógyszertárban az egyik legnehezebb feladat, és egy-egy ilyen esemény akár az egész napját tönkre teheti az érintett munkatársnak.

Az is nehezíti a helyzetünket, hogy a gyógyszerellátás szabályai igen szigorúak, és annak ellenére, hogy tudásunk szerint minden tőlünk telhetőt megteszünk, vannak igények, melyeket nem tudunk teljesíteni. Számtalanszor előfordul, hogy a betegek vény nélkül szeretnének vényköteles gyógyszerhez jutni. Más esetekben az orvos által felírt készítmény helyett szeretnének egy másik, hivatalosan nem helyettesítő gyógyszert megkapni. Gondot okozhatnak a lejárt vények, és az is, ha valaki utólag szeretné kicserélni a gyógyszereit. Ezeket a kéréseket a jogszabályi rendelkezések alapján mindig el kell utasítanunk, és ezt nem minden beteg veszi könnyen tudomásul.

A gyógyszertári munka egyik nagy kihívása, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegekkel úgy tudjunk hatékonyan kommunikálni, hogy megértsék és elfogadják az általunk felkínált megoldási lehetőségeket. Meg kell győznünk őket arról például, hogy nem azért küldjük vissza őket az orvoshoz, mert nem akarunk segíteni, hanem mert az adott helyzetben csak az orvos tud segíteni. Minden jó szándékunk ellenére is előfordulhat, hogy egy konfliktus elmérgesedik, ezért érdemes lehet emlékeztetni magunkat arra, hogy közfeladatot ellátó személyként kiemelt védelmet élvezünk.