Hogyan jelentsük az illegális internetes gyógyszerforgalmazást

Szerző: | 2018. júl. 30. | Blogbejegyzés

Egy nemrégiben publikált nem reprezentatív felmérés eredménye azt mutatta, hogy a gyógyszerek és a vitaminok a harmadik legnépszerűbbek az interneten forgalmazott termékek között. Ahogy megszokottabbá válik, hogy egyre több mindent webshopokból szerzünk be, úgy lesz egyre inkább nagyobb igény az internetes gyógyszerforgalmazásra is. Azonban mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a gyógyszerek forgalmazására különleges szabályok vonatkoznak, így különösen figyelnünk kell arra, hogy az interneten is legális forrásból szerezzük be a gyógyszereinket.

A legális internetes gyógyszerforgalmazás

Van néhány alapszabály, amiről érdemes tudni, ha internetről szeretnénk gyógyszert rendelni. Az egyik, hogy Magyarországon interneten keresztül kizárólag vény nélküli gyógyszereket lehet beszerezni. Vényköteles gyógyszereket még a megfelelő hatósági engedélyekkel rendelkező gyógyszertárak sem forgalmazhatnak az interneten.

Az országonként eltérő szabályozás miatt vannak ugyan olyan államok az Unió területén, ahol vényköteles gyógyszereket is lehet interneten forgalmazni, azonban jobb, ha tudjuk, hogy Magyarországra legálisan még ők sem szállíthatnak ilyen készítményeket. Emellett az interneten más országból rendelt gyógyszert csak akkor lehet szabályosan behozni, ha az rendelkezik az OGYÉI által jóváhagyott, magyar nyelvű kísérőiratokkal.

Egy másik fontos szabály, hogy hazánkban 14 éven aluliak sem gyógyszertárban, sem interneten nem vásárolhatnak gyógyszert, függetlenül attól, hogy vényköteles vagy vény nélküli készítményről van-e szó.

Magyarországon legálisan internetes gyógyszerértékesítést csak a működési engedéllyel rendelkező közforgalmú gyógyszertárak végezhetnek. Ezt a forgalmazási tevékenységet minden esetben be kell jelenteniük a szakmai felügyeletet ellátó OGYÉI-nek, aki erről nyilvántartást vezet. Az internetes gyógyszerforgalmazást végző gyógyszertárak listája folyamatosan elérhető a hatóság honlapján, így bárki számára bármikor elérhető.

Emellett az ilyen tevékenységet végző gyógyszertáraknak kötelező feltüntetniük a honlapjukon egy olyan hivatkozással ellátott logót, mely a hatóság honlapjára vezet, ezzel is megkönnyítve a betegek helyzetét. Ez a logó az egész Unió területén egységes, és 2015 októbere óta kötelező használni.

Az illegális internetes gyógyszerforgalmazás

Az illegális internetes gyógyszerforgalmazás egyik legnagyobb veszélye, hogy a megrendelt gyógyszer helyett hamis terméket kapunk kézhez, mely jobb esetben hatástalan, rosszabb esetben pedig veszélyes lehet. De ha még ki is derül, hogy az adott készítmény éppen eredeti, akkor sem lehet garantálni a minőségét, mire eljut hozzánk. Arról már nem is beszélve, hogy probléma esetén szinte semmi esély nincs a fogyasztóvédelmi jogok érvényesítésére.

Az igények változásával együtt változnak az illegális gyógyszerforgalmas értékesítési csatornái is. Ma már a profi webshopok és honlapok mellett fórumokon és apróhirdetéseket gyűjtő oldalakon is találkozhatunk ilyen hirdetésekkel. Az illegális kereskedelmet végző „profik” mellett előfordulnak olyanok is, akik csak alkalomszerűen árulnak gyógyszereket. Nagyon sokan ugyanis így próbálnak megszabadulni azoktól a gyógyszereiktől, amikre már nincs szükségük. Annak ellenére, hogy nincs szándékukban senkit sem megkárosítani, ez ugyanúgy jogsértőnek számít, ami szankciót vonhat maga után.

A legális és illegális gyógyszerkereskedelem felügyelete is az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hatáskörébe tartozik. Ha az internetes böngészés közben olyan hirdetésre vagy oldalra bukkanunk, ahol gyógyszereket forgalmaznak, és a honlapot nem engedéllyel rendelkező gyógyszertár működteti, akkor nekik kell bejelentést tennünk a hamisgyogyszer@ogyei.gov.hu e-mail címen. Az OGYÉI megvizsgálja a hirdetés tartalmát és a működtető engedélyeit, és gond esetén megteszi a szükséges intézkedéseket. Apróhirdetési oldalaknál próbálkozhatunk a honlap működtetőinél is, hiszen ha legális vállalkozásról van szó, akkor nekik is érdekük, hogy csak legális termékeket kínáljanak az oldalaikon.

Mi történik az után, ha kiderül, hogy illegális gyógyszerforgalmazásról van szó?

Első körben a hatóság felhívja a honlap üzemeltetőjét és a tárhelyszolgáltatóját is, hogy ideiglenesen távolítsák el vagy tegyék hozzáférhetetlenné a kifogásolt oldalt. A tárhelyszolgáltatónak egy munkanapja van, hogy erre reagáljon, különben 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot kockáztat, amit ráadásul többször is ki lehet szabni.

Ideiglenesen letiltani egy honlapot maximum 90 napig lehet. Ha ez alatt az idő alatt a honlap tartalmáért felelős személy vagy szervezet nem tesz eleget az OGYÉI felhívásának, akkor a hatóság újra elrendelheti a honlap elérhetetlenné tételét. Ha a weboldal üzemeltetője vitatja a hatóság döntésének jogszerűségét, akkor 30 napon belül a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

A nem magyarországi tárhellyel rendelkező honlapok esetében az eljárás nagyjából ugyanaz, mint a hazai tárhelyszolgáltatóknál, egyetlen különbséggel. A nem együttműködő tárhelyszolgáltatók esetében a hatóság felveszi a kapcsolatot az adott ország gyógyszerészeti és internetszolgáltatást felügyelő szervezeteivel, és így próbál meg érvényt szerezni a döntésnek.

Természetesen probléma esetén a tartalomszolgáltatónak nem feltétlenül kell az egész oldal működtetését felfüggesztenie, sokszor elegendő, ha csak a jogsértő tartalmakat távolítják el. Például az apróhirdetéseket gyűjtő oldalakon csak azokat a hirdetéseket kell elérhetetlenné tenni, amelyekben gyógyszert kínálnak eladásra. Az OGYÉI közzé is tett egy listát a blokkolt hirdetések adatairól, ahol a szolgáltatók együttműködtek a hatósággal. Ugyanitt megnézhetjük az eddig blokkolt weboldalak listáját is.

Az illegális gyógyszerkereskedelem egy nagyon összetett probléma, melynek megszűntetéséért még számos lépést kell megtenni, de legalább van egy olyan eszköz melyet már most használni tudunk. Az illegális kereskedelmet folytató honlapok és hirdetések bejelentésével mi is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy idővel a betegek végül csak ellenőrzött forrásból származó és biztonságos gyógyszerhez jussanak.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.