Ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár: jó ötlet, rossz megvalósítás

Az Országgyűlés a héten fogadta el az egészségügyi salátatörvényt. Az új jogszabályban a gyógyszerellátás szempontjából a legfontosabb rendelkezés az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár bevezetése.

A jogszabály alapján az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár működésének célja, hogy megoldja azoknak a legalább három napig folyamatosan működő szabadtéri rendezvényeknek, fesztiváloknak a gyógyszerellátását, melyeken előreláthatólag legalább 20 000-n vesznek részt, de a rendezvény területén egyáltalán nem működik közforgalmú vagy fiókgyógyszertár.

Szövetségünk alapvetően egyetért azzal a céllal, hogy a lakossági gyógyszerellátás a nagy látogatószámmal rendelkező rendezvényeken is megoldott legyen, de véleményünk szerint a szabályozás a gyakorlatban nem működik majd megfeleően.

hgysz_0601

Létesítési engedélyezés: lenni vagy nem lenni?

Mivel az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár csak rövid ideig működik, a jogalkotó szándéka az volt, hogy az engedélyezés is minél egyszerűbb legyen. Ez a magyarázata annak, hogy a javaslat szerint ennek a fiókgyógyszertárnak nem lesz szüksége létesítési engedélyre, csak működési engedélyre.

De vajon tényleg van-e lehetőség a létesítési engedélyezési eljárás elhagyására a fiókgyógyszertárak esetében?

A gyógyszergazdaságossági törvény rendelkezései szerint fiókgyógyszertár létesítésénél a közelebb fekvő gyógyszertár mindig előnyben van. A gyógyszertárak közötti sorrendet a hatóság a létesítési engedélyezési eljárás során állapítja meg, és ennek eredménye alapján a létesítést egy kérelmezőnek engedélyezi, a többi kérelmet pedig elutasítja. Az ezt követő működési engedélyezési eljárásban a hatóság már csak azt vizsgálja, hogy a kialakított fiókgyógyszertár szakmailag alkalmas-e a gyógyszerellátásra.

Mivel az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár működtetésénél is előnyben van a közelebbi gyógyszertár, ezért a hatóságnak itt is sorrendet kell felállítania a kérelmezők között. Külön eljárás nélkül azonban ezt csak a működési engedélyezési eljárásban lehet megtenni, így az új fiókgyógyszertár szakmai ellenőrzésére már nem marad lehetőség.

Szövetségünk álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy megfelelő szakmai ellenőrzés nélkül kapjanak gyógyszertárak működési engedélyt, ezért azt javasoltuk, hogy az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertárnál is legyen szükséges a létesítési engedély megszerzése. Ha visszaemlékezünk, akkor legutoljára a liberalizáció időszakában volt gyakorlat, hogy úgy kaptak gyógyszertárak működtetési engedélyt, hogy azoknak még az alapjuk sem volt meg. Az eggyel több eljárás ugyan növeli az engedélyek beszerzéséhez szükséges időt, de a szakmai szempontok érvényesülésének érdekében feltétlenül szükséges.

3 vagy 1?

A gyógyszergazdaságossági törvény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legközelebbi közforgalmú gyógyszertár a fiókgyógyszertár létesítésénél semmiképpen ne szenvedhessen hátrányt. Ennek érdekében a hatóságnak minden esetben meg kell keresnie a legközelebbi gyógyszertár működtetőjét, hogy nyilatkozzon arról, hogy szeretne-e fiókgyógyszertárat nyitni. Minden más kérelmezőnek csak akkor van lehetősége, ha a legközelebbi nem akar vagy nem képes fiókgyógyszertár létesítésére és működtetésére.

A salátatörvény alapján ugyanezt a gyakorlatot az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár esetén is alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy nem csak a legközelebbi, hanem a három legközelebbi gyógyszertár működtetőjét kell majd megkeresni.

A logikus az lenne, hogy a jelentősen hosszabb ideig működő, és ezért sokkal fontosabb fiókgyógyszertárak esetében lenne nagyobb szükség a három legközelebbi gyógyszertár nyilatkoztatására, nem pedig az ideiglenes telepítésűnél. Ez amellett, hogy jelentősen eltér az eddigi gyakorlattól, az eljárást is bonyolítja. Például, ha a hatóság egyszerre kérdezi meg mind a három gyógyszertár vezetőjét, akkor előfordulhat, hogy közülük kettőt teljesen feleslegesen keres meg. Ha pedig egymás után nyilatkoztatja meg őket, akkor a kötelező határidők miatt az eljárás hossza nyúlik meg.

Ezeket figyelembe véve Szövetségünk azt javasolja, hogy a másik két fiókgyógyszertár típushoz hasonlóan a létesítésnél legyen elegendő csak a legközelebbi gyógyszertár megkeresése.

6 hónap és 15 nap

A gyógyszergazdaságossági törvény a fiókgyógyszertár létesítésénél előnyben részesíti a közelebbi gyógyszertár működtetőjét, ezért célszerű olyan garanciális szabály beépítése a rendelkezések közé, ami ezt valóban biztosítja is. Ennek érdekében célszerű meghatározni egy olyan időpontot, amikortól a fiókgyógyszertár létesítését tervező működtetők a kérelmeiket benyújtják a hatósághoz. Az eljárásokra irányadó határidőket is figyelembe véve az a javaslatunk, hogy az ideiglenes fiókgyógyszertár létesítési engedélye iránti kérelmet leghamarabb a rendezvény kezdete előtt 6 hónappal lehessen benyújtani.

A nyilvánvaló technikai okok miatt az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertárak szakmai ellenőrzésére a nyitás előtt csak igen rövid ideig van lehetőség, ezért a hatóság számára mindenképpen biztosítani kell az időt az ellenőrzésre és az engedélyezésre. Ezért tartjuk szükségesnek azt rögzíteni, hogy a működési engedély iránti kérelmet legalább 15 nappal a rendezvény kezdete előtt be kell nyújtania a működtetőnek.

Szövetségünk célja a magyar lakosság megfelelő szakmai színvonalú gyógyszerellátásának kialakítása és biztosítása, ezért az ideiglenesen telepített fiókgyógyszertár koncepcióját is támogatjuk. Egyetértünk azzal a céllal is, hogy az engedélyezési eljárások során törekedni kell az egyszerűsítésre és a gyógyszertárak terheinek csökkentésére. Emellett azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az elfogadott szabályozás több hiányosságot is tartalmaz, melyek a rendelkezések gyakorlati alkalmazása során problémákat okozhatnak majd. A szükséges módosítások érdekében javaslatainkat megküldtük az egészségügyi államtitkárság részére is.