Kalciumot allergiában NE!

Kalciumot allergiában NE! Ezzel a felkiáltással indította útjára a Facebookon dr. Novák Hunor gyermekorvos azt a kezdeményezést, melynek célja, hogy orvosok és gyógyszerészek segítségével hívja fel a figyelmet az allergiás tünetek megfelelő kezelésére.

160819 - poszt

A kalcium és az allergia kapcsolata

Az allergiás tünetek kezelésére a kalciumot először az 1890-es években kezdték el alkalmazni, hazánkban az 1900-as évek elején terjedt el ez a módszer. A korabeli tudományos vizsgálatok szerint a terápia hatásos volt, melynek két oka lehet. Egyrészt nem szűrték ki a placebo hatást, másrészt pedig az allergének eltávolításával az allergiás reakciók spontán is megszűnhettek, amit szintén terápiás hatásnak véltek.

Ez a terápiás gyakorlat főként Kelet- és Közép-Európában terjedt el, a világ többi részén még csak nem is hallottak arról, hogy allergiás tüneteket ilyen módon lehetne kezelni. A kalciumot a legtöbben megszokásból alkalmazzák, illetve sokan anekdotákra alapozva állnak ki a terápia hatásossága mellett. Egyes vélemények szerint a tévhitet erősíti az is, hogy valamikor létezett egy Calcium Sandosten nevű allergia ellenes készítmény is, mely az antihisztamin mellett kalciumot is tartalmazott. Ez a készítmény már megszűnt, viszont forgalomban van egy másik, nagyon hasonló nevű készítmény, melyben azonban csak kalcium van, antihisztamin már nincs.

Természetesen a kalcium hatását az allergiás kórképekben modern tudományos kísérletekkel is megvizsgálták. Az Advances in Clinical and Experimental Medicine című folyóiratban 2009-ben megjelent tanulmány azt állapította meg, hogy a kalcium rutinszerű alkalmazása allergiás tünetekre teljesen alaptalan, és nincs elegendő bizonyíték arra, hogy ez a terápia hatásos lenne. A kalcium adagolásának egyedül a laktóz intoleranciában vagy tejfehérje allergiában szenvedőknek lehet értelme, és nekik is csak azért, mert a tejtermékek fogyasztásának mellőzésével egy nagyon fontos kalciumforrás esik ki az étrendből.

Mi bajt okozhat a kalcium használata allergiás panaszokra?

Kalciummal azért nem szabad az allergiában szenvedőket kezelni, mert hamis biztonságérzetet nyújthat a betegnek, aminek következtében jelentősen súlyosbodhat az állapota, mire valóban hatásos kezeléshez jut. Sokan úgy gondolják, hogy a kalcium bevételét követően elég várniuk a hatást, és nem tesznek semmit azért, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek. Ez a késlekedés egy súlyos ételallergia vagy méhcsípés allergia estén akár végzetessé is válhat.

Ha az allergiás reakció nem is súlyosbodik, és várhatóan magától is elmúlik majd, akkor is a hatástalan terápia erőltetésével csak meghosszabbítjuk a betegek szenvedését. Egy valóban hatásos antihisztamin alkalmazásával a beteg panaszai sokkal rövidebb idő alatt enyhülhetnek, mint ha kalciumot alkalmazunk.

A várt allergiaellenes hatás elmaradása mellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a rendszeresen nagy mennyiségben bevitt kalcium is okozhat tüneteket. Erre elsősorban a veseelégtelenségben szenvedőknek kell figyelniük.

Mit használjunk kalcium helyett?

Az első antihisztamint Ernest Fourneau és Daniel Bovet fedezte fel 1933-ban, amelyért Bovet 1957-ben elnyerte az orvostudományért járó Nobel-díjat. Azóta az antihisztaminok második és harmadik generációja is elterjedt a világban, és hazánkban ma már bármelyik gyógyszertárban beszerezhetőek. Enyhe allergiás tünetek esetében mindig az antihisztaminok az elsőként választandó szerek, amelyekkel hatékonyan csökkenthetjük a tüneteket. Súlyosabb esetben szteroid tartalmú készítményekkel történő kezelésre is szükség lehet, ehhez azonban már orvosi vizsgálat szükséges.

A legsúlyosabb, életet veszélyeztető allergiás reakciók kezelésére elsősorban az adrenalin injekciót kell alkalmazni. Minden olyan betegnek, aki tisztában van azzal, hogy súlyosan érzékeny valamilyen allergénre, érdemes kiváltania ezt a készítményt, és állandóan magánál hordania, hogy baj esetén azonnal kéznél legyen a segítség. Az adrenalin injekció alkalmazásával érdemes nekünk, gyógyszerészeknek is tisztában lennünk, hogy sikeresen tudjuk használni, ha az elsősegélynyújtás során szükség van rá.

Mit tehetünk gyógyszerészként?

Gyógyszerészként esküt tettünk arra, hogy a betegek javát az elérhető legjobb tudományos bizonyítékok alapján fogjuk szolgálni. Mivel a kalcium hasznosságára allergiás kórképekben jelenleg nincs megfelelő bizonyíték, ezért szakmai tudásunkat és tekintélyünket felhasználva tehetünk ez ellen a káros gyakorlat ellen.

Ez lehetett az oka annak is, hogy dr. Novák Hunor kezdeményezte egy nyílt levél megfogalmazását, melyet számos orvos és gyógyszerész is támogatott. A felhíváshoz és a nyílt levélhez csatlakozó szakemberek listáját a kezdeményezés oldalán találják.

Enyhe allergia esetén a legtöbb ember egyenesen a gyógyszertárba megy, és elsősorban vény nélküli készítményt keres. Ezért a felvilágosító kampány sikeréhez nagyban hozzájárulhat az, ha a gyógyszertári dolgozók a hozzájuk forduló betegeket részletesen tájékoztatják arról, hogy miért nem érdemes kalciumot használni, és hogy milyen hatékony terápia áll a rendelkezésünkre.