Friss miniszteri rendeletek az egészségügyi és a gyógyszerhulladékok kezeléséről

Szerző: | 2017. jún. 15. | Blogbejegyzés

Két új miniszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben 2017. június 12-én az egészségügyi és a gyógyszerhulladékok kezelésével kapcsolatban. Az új rendeletekre azért volt szükség, mert a korábbi hulladékgazdálkodási törvényt felváltva, 2013. január elsején hatályba lépett a 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékokról. A jelenleg hatályos törvény olyan jelentős változást jelentett a korábbi szabályozáshoz képest, ami új részletszabályozás megalkotását tette szükségessé, többek között az egészségügy területén is.

Az alábbiakban röviden ismertetjük a két új rendelet gyógyszertárak szempontjából legfontosabb előírásait, melyeket a későbbiekben részletesen is elemezni fogunk.

11/2017. (VI. 12.) EMMI rendelet a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
Az új rendelkezések alapján a lakosságnál keletkező gyógyszerhulladéknak két típusát különböztetjük majd meg. Az első típusba az eddig is ismert, és már jelenleg is gyűjtött hagyományos gyógyszerhulladék tartozik, míg a második típusba kerülnek az injekciós tűk, az injekciós fecskendők, a tűvel ellátott injekciós fecskendők, és az infúziós szerelékek.

A hagyományos gyógyszerhulladék gyűjtését a közforgalmú és fiókgyógyszertárak mellett az intézeti gyógyszertárak közvetlen lakossági ellátást biztosító részlegei, valamint a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazást bonyolító üzletek végzik majd.

A második típusba tartozó gyógyszerhulladékot a járó-, és fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézményeknek kell majd gyűjtenie. Ezen intézmények feladata lesz, hogy olyan speciális hulladékgyűjtő helyeket alakítsanak ki, ahol a lakosság a szakszemélyzet segítsége nélkül is el tudja helyezni ezt a fajta gyógyszerhulladék típust.

Újdonság még a jelenleg érvényben lévő szabályozáshoz képest, hogy a gyógyszergyártóknak a lakosság részére tájékoztatót kell majd elhelyezniük a gyógyszerhulladékok gyűjtéséről a gyógyszertárakban és a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó helyeken.

Az új rendelet hatályba lépésével együtt megszűnik a humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezeléséről szóló 20/2005. (VI. 10.) EüM rendelet.

12/2017. (VI. 12.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatónál képződő hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
Az új miniszteri rendelet hatálya a jövőben kiterjed minden egészségügyi tevékenységet végző egészségügyi szolgáltatóra. Új elnevezést kapnak az egészségügyi hulladékok fajtái, ennek megfelelően lesznek egészségügyi veszélyes és speciális egészségügyi veszélyes hulladékok is. Emellett a rendelet bevezeti a speciális gyűjtőhely és az üzemi gyűjtőhely fogalmát is.

Az új rendelet hatályba lépését követően minden egészségügyi szolgáltatónak kötelező lesz hulladékgazdálkodási utasítást készítenie, melynek betegeket érintő részeit jól látható helyre kell majd kihelyezni.

A jogszabály hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet.

A két új miniszteri rendelet teljes szövegét a Magyar Közlöny oldalán lehet megtekinteni.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.