Beteg- és gyógyszertárbarát marketingszabályozást javasol a HGYSZ

A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) véleménye szerint a gyógyszertárak marketingtevékenységére vonatkozó jelenlegi szabályok maradéktalan betartása hátrányos következményekkel jár mind a lakosság, mind pedig a gyógyszertárak számára: a fogyasztók nem juthatnak hozzá olyan kedvezményekhez, amelyek más üzletekben elérhetők, emiatt a gyógyszertárak forgalmat veszítenek, és ez a működési feltételeiket rontja. A HGYSZ ezért a lakosság és a gyógyszertárak érdekeit is figyelembe véve, a jelenleginél rugalmasabb és megengedőbb szabályozás bevezetését javasolja, amely összeegyeztethető  a gyógyszertárban végzett egészségügyi tevékenységekkelnem sérti a betegek érdekeit, megfelel a hivatásrendi etika szabályainak, valamint felszámolja az azonos piaci szegmensben működő, egymással versengő felek közötti egyenlőtlenségeket. 

A HGYSZ teljes mértékben egyetért azzal, hogy a gyógyszer kiskereskedelem területén szigorú előírások szükségesek a marketingtevékenységek szabályozására, hiszen ezeknek a tevékenységeknek a célcsoportja egy rendkívül érzékeny és kiszolgáltatott csoport. A Szövetség véleménye szerint, ugyanakkor, a gyógyszertárak gazdaságos és stabil működéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy amennyiben a szakmai munkát és a betegek érdekeit nem sérti, minden eszközzel növelhessék ismertségüket és forgalmukat.

A fentiek alapján HGYSZ azt javasolja, hogy az egészségügyi kormányzat vizsgálja felül a gyógyszertári marketing szabályozására vonatkozó rendelkezéseket, valamint kezdeményezi, hogy induljon szakmai egyeztetés a kormányzat és a szakmai szervezetek között a jelenlegi helyzet megoldására. 

„Alaposan megvizsgáltuk a hatályos jogszabályokat, és több olyan pontot is találtunk, amelyeket érdemes lenne felülvizsgálni. Véleményünk szerint a szigorú, de racionális marketingszabályozás új lehetőséget teremthetnek a gyógyszertáraknak, hogy javítsanak a jövedelmezőségükön, ugyanakkor erősíthetné a betegségmegelőzésben, az egészséges életmód népszerűsítésében és a betegtájékoztatásban betöltött szerepüket” – monda dr. Zlinszky János, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének alelnöke. 

A HGYSZ javaslatai:

  • A gyógyszertár népszerűsítésére irányuló, és vásárlástól független marketingtevékenység során ajándékozhatóak legyenek kis értékű, gyógyszertárban forgalmazható és nem forgalmazható termékek is. Ezzel lehetővé válna a gyógyszertárak népszerűsítése annak a veszélye nélkül, hogy egyes készítmények fogyasztására ösztönöznék a betegeket.
  • A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és tápszerek esetén szakmailag indokolt, hogy fennmaradjon a jelenlegi szigorú szabályozás, azzal a kivétellel, hogy ennél a termékcsoportnál is engedélyezzék a nyomdai vagy elektronikus úton előállított egészségügyi felvilágosító, tájékoztató, egészséges életmóddal, prevencióval, betegségek kezelésével kapcsolatos, gyógyszerészi gondozást támogató könyvek, kiadványok és brosúrák ajándékozásá Ez elősegítené a gyógyszerészi gondozási tevékenység hatékonyságának növelését a betegek tájékozottságának növelésén keresztül.
  • A társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyászati segédeszközök, tápszerek és egyéb termékek esetén a HGYSZ javasolja a marketingre vonatkozó szabályok jelentős könnyítését. Ezeknél a termékeknél a gyógyszertáraknak ugyanolyan eszközök alkalmazását kellene biztosítani, melyet bármilyen más üzlet is jogszerűen alkalmaz.
  • Az elmúlt időszakban a gyógyszertárak által forgalmazható termékek köre jelentősen bővült. Ennek következtében sok olyan egészségmegőrzéssel kapcsolatos készítmény vált forgalmazhatóvá, melyek eladásával kapcsolatban a kereskedelemben szokásos marketingtevékenységek etikai problémák nélkül alkalmazhatóak lennének. Kozmetikai termékhez mellé legyen engedélyezett mintákat adni, gyógyvizek és gluténmentes élelmiszerek esetén lehetne tartani kóstolót, egyéb termékek forgalmazása esetén törzsvásárlói kedvezményeket lehetne nyújtani. Ezek nem csak a gyógyszertárak számára lennének hasznosak, hanem a betegek és a vásárlók érdekeit is szolgálnák.
  • A társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyászati segédeszközök, tápszerek és egyéb termékek esetén a gyártók és a forgalomba hozók által szervezett marketingtevékenységeket a gyógyszertárak közvetíthessék a betegek és a vásárlók részére. Ezek a kedvezmények és ajándékozások a termékekhez kötődnek, és nem a gyógyszertárakhoz, ezért a további korlátozás fenntartása azt eredményezi, hogy az adott készítményeket nem a gyógyszertárban vásárolják meg. A korlátozás fenntartása a betegek és vásárlók számára azzal a kockázattal is jár, hogy gyógyszertáron kívüli vásárlás esetén nem kapják meg a megfelelő szakmai tanácsadást az adott termékhez.
  • A gyógyszertárakat csak az általuk szervezett és végzett jogsértő marketingtevékenységek miatt lehessen szankcionálni. Ennek megfelelően a gyógyszertárat működtető gazdasági társaságokat ne büntessék olyan kedvezményadás vagy ajándékozás miatt, melyet tőlük független gazdasági társaság a gyógyszertár beleegyezése és tudta nélkül nyújt a fogyasztók felé.

A javaslatot a HGYSZ elküldte az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának és az OGYÉI-nek. A vitaanyag megtalálható a HGYSZ honlapján.