Ésszerűsítenék az ügyeleteket

Számítások szerint évente 1,8-2 milliárd forintjukba kerül a patikáknak az ügyeleti nyitva tartás biztosítása, ugyanakkor majdnem félmillió ember él olyan helyen, ahol nincs elérhető ügyeletes patika. Két szakmai szövetség is konkrét javaslatokat dolgozott ki a helyzet rendezésére, ezekről várhatóan már a jövő hónapban egyeztetés kezdődhet a szaktárcával.

Ad hoc módon, területileg egyenetlenül működik ma Magyarországon a gyógyszertári ügyelet rendszere, amelynek finanszírozása ráadásul aránytalanul nagy terhet ró a gyógyszertárakra – állapította meg most a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége. Azt még a Magyar Gyógyszerészi Kamara Elnöksége számolta ki tavaly ősszel, hogy az ügyeletes gyógyszerészek bér- és járulékköltségei évente mintegy 1,8-2 milliárd forintba kerülnek. Ezt az összeget ma az ügyeletes patikáknak maguknak kell kigazdálkodniuk. Elvileg erre nyújt fedezetet az a 300 forintos ügyeleti díj, amelyet a gyógyszertárak elvileg annak számolhatnak fel, aki nem aznap kiállított receptet szeretne kiváltani, vagy nem is vényköteles orvosságot szeretne vásárolni. Ám ennek összege 2001 óta változatlan, és nem is kötelező felszámítani, így a gyógyszertárak gyakorlata ebben sem egységes.Maga a patikusnyelven „sürgősségi gyógyszerellátásnak” nevezett ügyeleti rendszer pontos tartalma és időtartama is szabályozatlan, emiatt is egyenlőtlen rendszer alakult ki. Az országos tisztifőgyógyszerész döntése alapján bármely közforgalmú gyógyszertár kötelezhető készenléti, illetve ügyeleti ellátás nyújtására.Így fordulhat elő – állapította meg a kamara elnöksége -, hogy míg Budapesten az ügyelet zárástól-nyitásig tart, vidéken ilyen, meg olyan megoldás is van, hogy zárástól késő estig, vagy csak pihenő- és szabadnapokon ügyelnek a patikák. Az ügyeletes patikák által lefedett területek – 3 kilométeres ügyeleti körzeteket feltételezve – Budapest belső kerületeiben jelentősen átfedik egymást, míg néhány külső kerületben fehér foltok találhatók. Vidéken ugyanez a helyzet, 20 kilométer sugarú ügyeleti körzetekkel számolva hasonló a helyzet.A betegek számára így nehezen követhető, hogy éppen melyik gyógyszertárba mehetnek ügyeleti időben, és csaknem félmillió ember él olyan helyen, ahol egyáltalán nincs ügyeletes patika. Az ÁNTSZ adatai és a HGYSZ kutatása szerint a 2322 közforgalmú gyógyszertár közül 805 gyógyszertár tart ügyeletet valamilyen formában, 222 településen. A fővárossal nem számolva, 221 településen 788 gyógyszertár áll rendelkezésre ügyeleti szolgálattal. Országszerte egy időben 150-180 gyógyszertár áll a betegek rendelkezésére nyitva tartási időn túl.A jelenlegi rendszerrel tehát senki sem elégedett, a patikusok arra panaszkodnak, hogy egyre kevesebben veszik igénybe az ügyeletet, a betegek azonban sokszor nem találnak ügyeletes patikát. Lapunk úgy értesült, várhatóan áprilisban érdemi egyeztetés kezdődhet a szakma és a szaktárca között a helyzet rendezéséről.A kamara Elnöksége és a HGYSZ szerint is fontos lenne ezért szabályozni a patikai ügyeletet. Ez történhet lakosságszám szerint vagy terület alapon éppúgy, mint a sürgősségi orvosi ellátáshoz igazodva, de fontos, hogy mindkét fél számára kiszámítható, átlátható és jól tervezhető legyen.Emellett át kell alakítani a finanszírozást is. A kamara javaslata alapján az OEP-költségvetésen belül kell biztosítani kell erre a célra egy alapdíjat.

Több minden kapható majd a patikákban

Ásványvizek, diabetikus élelmiszerek, fogyókúrás termékek, izomerő-növelők, magas vitamintartalmú gyümölcs- és zöldséglevek, sőt papírzsebkendők, körömlakkok, sminkkészítmények és napszemüvegek is árusíthatók immár a patikákban.A szakmai szervezetek már évekkel ezelőtt szorgalmazták, hogy a gyógyszertárak a drogériákban és a hipermarketekben is kapható, egészségmegőrzéssel kapcsolatos készítményekkel bővíthessék kínálatukat.Ezek évente több milliárd forint bevételt jelentenek a hipermarketeknek és drogériáknak úgy, hogy a patikákban, ahol a szaktudás is rendelkezésre áll az árusításukhoz, eddig nem voltak forgalmazhatók.

A cikk a Világgazdaság oldalán található.