A svéd Health Consumer Powerhouse a tavalyi évre vonatkozóan is bemutatta az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index jelentését. A projekt során 35 európai ország egészségügyi ágazatát vizsgálták hat fő szempont alapján (betegjogok és tájékoztatás, hozzáférés, kezelések kimenetele, szolgáltatások skálája és elérése, megelőzés, gyógyszerellátás), 48 indikátor figyelembe vételével.
Magyarország összesen 587 pontot kapott az elérhető 1 000 pontból, mellyel a lista 27. helyén végzett, a térségből Románia, Szerbia és Lengyelország is hazánk mögött található. A lista elején 900 pont környéki eredménnyel Hollandia, Svájc és Norvégia foglal helyet.
A gyógyszerellátással kapcsolatban többek között azt vizsgálták, hogy az összes gyógyszereladás mekkora részét támogatja az állam. Magyarországon ennek aránya 46-47% volt, míg a vizsgált országok többségében meghaladta az 50%-ot. Érdekes eredményeket mutatnak az antibiotikumok használatával kapcsolatos információk is. Az adatok alapján Magyarországon a lakosság kevesebb mint 30%-a tudja csak, hogy az antibiotikumok nem alkalmasak a megfázás és az influenza kezelésére. Ezzel szemben a napi terápiás dózis 16 adag/1000 fő, mellyel a vizsgált országok között az alsó egyharmadban helyezkedik el. Ugyancsak elemezték többek között, hogy mekkora az új típusú daganat-ellenes szerek bevezetésének aránya, valamint hogy mennyi idő telik el az új készítmények engedélyezése és támogatotti körbe történő befogadása között.
A jelentésről a napi.hu közölt részletes összefoglalót, míg a teljes anyag letölthető a Health Consumer Powerhouse oldaláról.