Hatalmas tömeg volt szombaton a boltokban, főként a reggeli, délelőtti órákban, és ugyanúgy néhány centire álltak egymástól az emberek a pénztárnál, mintha éppen nem egy világjárvány közepén lennénk. Ez azért baj, mert az ilyen találkozásokat is minimumra kellene csökkenteni – hangzott el az M1 Híradójában.
Egy miskolci gyógyszertárba csak annyi beteget engednek be, amennyi kiadóablak működik. A közelgő nemzeti ünnep miatt a napokban többen váltották ki a gyógyszereiket.
„Az emberek nagy része tudomásul vette, hogy most már a gyógyszertár előtt kell várakozni, és ezt csendben és fegyelmezetten teszik. Fel kell hívjuk a figyelmet arra is, hogy a gyógyszertár előtti várakozásnál is tartsák a megfelelő távolságot a fertőzésveszély elkerülésének érdekében” – mondta Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége szakmai igazgatója.
A teljes cikket, valamint a riportot a hirado.hu oldalon tekintheti meg.