HVG360: Miért kaphat meg egy osztrák olyan gyógyszert, amit egy magyar nem?

Szerző: | 2026. jún. 9. | Sajtómegjelenések

Legyen elérhető az a gyógyszer Magyarországon, ami az EU más részein, néhány pácienst a gyógyszerész is megvizsgálhasson, és bár néhány gyógyszer árát muszáj lenne emelni, pár lépéssel elérhető volna, hogy ne legyen sok terméknél drágulás – a magyarországi gyógyszeripar szereplői alig várják az egyeztetéseket a Tisza-kormánnyal, és lenne néhány javaslatuk is.

Az innovatív gyógyszergyártók egyelőre kivárnak a nagyobb döntésekkel, szeretnék ugyanis látni, hogy mik az új kormányzat tervei – árulta el a HVG érdeklődésére Szalóki Katalin, a külföldi gyógyszerfejlesztőket összefogó Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója. A legfontosabbnak azt tartják, hogy legyen párbeszéd, így már meg is volt az első kapcsolatfelvétel a Tisza-kormánnyal, ám egyelőre várják, hogy felálljon a teljes kormányzati struktúra, hogy egyáltalán legyen kivel tárgyalni. Elmondása szerint ugyanis nemcsak az Egészségügyi Minisztérium lesz az érintett az egyeztetések során, hanem a gazdaságért, a tudományért és a környezetvédelemért felelős szaktárca, illetve a Pénzügyminisztérium is.
Hasonlóan nyilatkozott lapunknak Kaló Tamás, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének (GYNSZ) elnöke is, aki szerint a kapcsolatfelvétel folyamatban van az új kormányzattal. Kaló szerint kifejezetten örömteli, hogy újra létezik Egészségügyi Minisztérium, amely dedikáltan foglalkozik majd nemcsak az egészségügyi ellátórendszer, hanem a gyógyszerellátás kérdéseivel is.

A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) is keresi az együttműködés lehetőségét a Tisza-kormánnyal, az első lépések is megtörténtek – erről Zlinszky János, a szervezet elnöke beszélt a HVG-nek.

A teljes cikk a hvg előfizetéssel olvasható az hvg360 oldalán.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.

HGYSZ
Adatvédelmi áttekintés

A weboldal Sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A Süti adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például a weboldalunkra való visszatérés felismerése. Segítséget nyújtanak annak megértésében, hogy a weboldal mely részeit találja a leginkább érdekesnek és hasznosnak.
A Sütiket a bal oldalon található fülek közötti navigálással állíthatja be.