Egy nem invazív vércukorszintmérő eszközöket fejlesztő és forgalmazó izraeli cég megtette az első lépéseket, hogy az általa fejlesztett mérőeszköz megkapja az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivataltól (FDA) a forgalmazási engedélyt. A készülék az európai forgalmazáshoz szükséges CE minősítést már 2014 márciusában megszerezte, és most az engedélyezés előtti eljárás keretében benyújtott dokumentumok segítségével a Hivatal és a forgalmazó együttesen dolgozzák ki a szükséges klinikai vizsgálatok részleteit. A cég várakozásai szerint a protokoll elfogadását követően a konkrét vizsgálatok 2016 elején megkezdődhetnek az USA-ban. Addig a készülék vizsgálat alatt álló eszköznek számít, és kereskedelmi forgalomba nem hozható.
A készülék a vércukorszint mérését egy fülre csíptethető szenzorral végzi el. A három különböző technológiával nyert mérési adatokat egy mobiltelefon méretű készülék elemzi ki és jeleníti meg a felhasználó számára. Az eredményt az eszköz hangosan is közli, amely nagy segítséget jelenthet az idősebb, vagy a gyengén látó betegeknek is. A készülék működését bemutató rövid videó itt található.