A koronavírus-járvány második hullámának erősödésével a kormány további szigorító intézkedéseket vezetett be. Ennek részeként november 4-én a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdettek ki. A veszélyhelyzet kihirdetése mellett számos védelmi intézkedést is hoztak, melyet a tegnap éjjel meghozott újabb rendelkezésekkel tovább szigorítottak. Az alábbiakban a gyógyszertárak működésére és a gyógyszertári dolgozókra vonatkozó rendelkezéseket mutatjuk be röviden.
Az újabb korlátozásokat a Magyar Közlöny 242. számában megjelent 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalmazza, mely itt érhető el. A megjelent jogszabályi előírások a mai naptól hatályosak, és első körben december 11-ig tartanak. Természetesen szükség esetén a kormányzat bármikor dönthet ezek meghosszabbításáról.
Kötelező maszkviselés
Minden egészségügyi intézmény, így a gyógyszertárak területén is mindenkinek kötelező a maszk viselése a hat éven aluli gyermekek kivételével. Az orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve a textil vagy más anyagból készült maszkot úgy kell viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan eltakarja. Fontos, hogy sálat és kendőt nem használhatunk erre a célra. Ez a rendelkezés egyaránt vonatkozik a gyógyszertári dolgozókra, valamint a betegekre és a vásárlókra is.
A kötelező maszkviselés szabályainak betartásáról a gyógyszertár működtetőjének és vezetőjének kell gondoskodnia. Ha valaki a gyógyszertári dolgozók felszólítása ellenére sem viseli megfelelően a maszkot, akkor annak a kiszolgálását meg kell tagadni, és gondoskodni kell róla, hogy elhagyja a gyógyszertár területét.
A rendelkezések betartását ezen túl a rendőrség mellett a hadsereg is ellenőrizheti. Ha a gyógyszertár nem tesz eleget a kötelezettségének, és nem szólítja fel, illetve vezetteti ki a maszkot nem megfelelően viselő betegeket a gyógyszertárból, akkor a rendőrség szankcionálhatja. Egyrészt bírságot szabhat ki 100 ezertől 1 millió forintig terjedő összegben, valamint 1 naptól 1 évig terjedő időtartamban bezárathatja a gyógyszertárat. Nagyon fontos, hogy a rendőrség akár mindkét szankciót egyszerre is alkalmazhatja, és a pénzbírságot akár naponta többször is kiszabhatja.
Viszont biztosan nem büntetik meg a gyógyszertárat, ha az alkalmazottak felszólították a jogsértő beteget a távozásra. Ha a beteg a felszólítás ellenére sem hagyja el a gyógyszertár területét, akkor értesíteni kell a rendőrséget.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az a személy, aki a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályokat megszegi, szabálysértést követ el. A kormányrendelet alapján a jogsértő személyeket 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lehet súlytani. Erre mindenképpen érdemes felhívni a nem együttműködő betegek figyelmét.
Kijárási tilalom
Este 8 óra és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni, kivéve a rendeletben meghatározott esetekben. El lehet menni otthonról például
- az egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal,
- munkavégzés céljából,
- illetve a munkahelyre és a munkahelyről hazautazás céljából.
Az első kivétel főleg az ügyeletes és készenlétes gyógyszertárak szempontjából fontos. A szabályozás alapján teljesen egyértelmű, hogy a kijárási tilalom ideje alatt is fel lehet keresni az ügyeletes/készenlétes gyógyszertárakat.
A gyógyszertári dolgozók számára fontos, hogy a kijárási tilalom ideje alatt is nyugodtan tudjanak munkába járni, illetve a munka végeztével hazamenni. Ehhez egy okiratot kell magukkal vinniük, melyet a gyógyszertár vezetője állít ki, és a tartalmi követelményeit a belügyminisztérium honlapjáról letölthető formanyomtatvány határozza meg. A formanyomtatványt word formátumban itt, pdf formátumban pedig itt is le lehet letölteni. Fontos, hogy az igazolást jól tekintsük át a kitöltés előtt. Az okirat első három kitöltendő részén az igazolás felhasználójának (azaz a foglalkoztatott) adatait kell feltüntetni, majd a vállalkozás adatait kell megadni, míg az igazolást kiadó személy neve és aláírása csak az okirat legalsó részén szerepel. Emellett ügyeljünk arra is, hogy a dátumozásnál a helység nevét is fel kell tüntetni.
Üzletek bezárása
A kijárási tilalom mellett az üzletek nyitvatartását is korlátozza a kormányzat. Az üzleteknek, a lottózóknak és a nemzeti dohányboltoknak este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben zárva kell lenniük, ott csak a foglalkoztatottak tartózkodhatnak. Ez a korlátozás nem vonatkozik a gyógyszertárakra és a benzinkutakra.
Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a bevásárlóközpontokban működő gyógyszertárak nyitvatartásával. A kormányrendelet csak az üzletek zárva tartásáról rendelkezik, így elméletileg a gyógyszertárak este 7 óra után is nyitva maradhatnak, akár a bevásárlóközpontokban is. Emiatt mindenképpen helyileg és egyénileg kell dönteni a gyógyszertár nyitvatartásáról a bevásárlóközpont és a gyógyszerészeti hatóság bevonásával.
Üzleten kívüli kereskedelem és csomagküldés könnyítése
A kormányzat a veszélyhelyzet idejére a vendéglátóhelyek és a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek számára könnyít az üzleten kívüli kereskedelem és a csomagküldés feltételein. Ezek a rendelkezések azonban nem terjednek ki a gyógyszertárakra és a gyógyszerforgalmazásra.
Utazási kedvezmény
Az egészségügyi dolgozók utazási kedvezményéről a 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet rendelkezik. A jogszabály értelmében az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-járvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe a helyi és helyközi tömegközlegkedést. Az utazási kedvezmény a 2. kocsiosztályra érvényes, és a helyjegyre, valamint a pótjegyre is vonatkozik.
Egészségügyi dolgozó az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint:
„az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy”.
A kedvezmény igénybevételéhez az egészségügyi dolgozóknak egy személyazonosító okmányra és egy igazolásra, míg a hallgatóknak egy hallgatói igazolványra és egy igazolásra van szükségük. Az igazolást az egészségügyi intézménynek kell kiállítania a rendelet 1. számú melléklete alapján.
Gyógyszertárak esetében a személyi jogos gyógyszerész feladat kiállítani az igazolást. Az ügyintézés megkönnyítése érdekében mi is készítettünk erre egy iratmintát, melyet word formátumban itt, pdf formátumban pedig itt lehet letölteni.
Az utazási kedvezményt határidő nélkül hirdették ki, azaz addig lehet igénybe venni, amíg a kormányzat egy másik rendelettel meg nem szűnteti.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés sikere érdekében mindenki tisztában legyen az aktuális járványügyi előírásokkal. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kell kísérni a jogszabályi változásokat, hiszen azok akár egyik napról a másikra is változhatnak.