A szabad vasárnapról…

Az Országgyűlés 2014. december 16-án megszavazta azt a törvényjavaslatot, melynek alapján a kiskereskedelmi egységeknek 2015. március 15-től – egyes kivételektől eltekintve – vasárnap zárva kell tartaniuk. Mivel a törvény hatálya nem vonatkozik a gyógyszertárakra, így azt gondolnánk, hogy a rendelkezésnek nem lesz hatása a gyógyszer-kiskereskedelemre. Közvetlen hatása valóban nincs is, de mint azt a későbbiekben látni fogjuk, közvetett hatása annál inkább.

Bizonyára sokan tisztában vannak vele, hogy a nagy bevásárlóközpontokban, plázákban nem csak élelmiszer-, elektronikai vagy ruházati boltok vannak, hanem bizony gyógyszertárak is. Azt már valószínűleg kevesebben tudják, hogy az ilyen központokban lévő üzletek (köztük a gyógyszertár) nyitvatartása nem független egymástól: megállapodás alapján egyszerre nyitnak és zárnak a vásárlók kényelme érdekében. Ennek köszönhetően jelentek meg az olyan gyógyszertárak, melyek hétvégén mindkét nap nyitva tartottak reggel 9-től este 18-19 óráig, vagy még tovább, valamint hétköznap is nyújtott nyitva tartással várták a betegeket és a vásárlókat.

Mindezt alátámasztja a kormány 2010-ben készült, a gyógyszerellátásról szóló jelentése is (Országgyűlés J/1323 számú indítvány, 11. oldal): „A legalább heti 60 órásnál hosszabb nyitva tartást csak a bevásárló központokban létesült gyógyszertárak teljesítenek (a bérleti szerződésnek ugyanis feltétele a szombat-vasárnapi nyitva tartás).”

És mi fog történni 2015. március 15. napja után, amikor a bevásárlóközpontokban lévő üzletek nem lehetnek nyitva tovább? Természetesen a gyógyszertárak sem lesznek nyitva. Miért is tennék, hiszen senki nem akar majd egy hatalmas épületben egyedül nyitva tartani. Ez nem érdeke sem a gyógyszertárnak, sem az épület tulajdonosának. Azok a gyógyszertárvezetők tehát, akik ilyen gyógyszertárakat vezetnek, azzal fogják kezdeni a jövő évüket, hogy kérelmezhetik az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól a szolgálati rendjük módosítását azért, hogy vasárnap ők is zárva tarthassanak. Mindezt természetesen engedélyenként 30000 Ft igazgatási szolgáltatási díjért cserébe.

Mindez első pillantásra úgy tűnhet, hogy nem túl sok gyógyszertárat fog érinteni, és a működési engedély módosítására is csak egyszer van szükség. Azonban a történetnek még közel sincs vége! Ugyanis rögtön az után, hogy a gyógyszertárak hétvégi nyitva tartása lerövidül, az ÁNTSZ előtt újabb feladat áll: a megváltozott nyitva tartáshoz kell igazítani a gyógyszertári ügyeleti rendszert is. A gyógyszertárak szolgálati rendjéről szóló rendelet rendelkezéseinek értelmében ugyanis lehetőség van arra, hogy az ügyelet és a készenlét idejét a legtovább nyitva tartó gyógyszertár nyitvatartási idejéhez igazítsák. És ezzel éltek is a tisztifőgyógyszerészek, hiszen ezzel jelentősen lehet csökkenteni a gyógyszertárak által teljesített ügyeleti órák számát.

A már korábban említett J/1323. számú jelentés szerint ez nagyságrendileg annyit jelentett, hogy a 2006-os évi kb. 1 millió ügyeleti óra/évhez képest 2010-ben már csak 600 ezer órát ügyeltek a gyógyszertárak évente. A vasárnapi nyitva tartás tiltásának következményeként hamarosan tanúi lehetünk annak, hogy a gyógyszertárak a nyitva tartás helyett hogyan állnak át ismét ügyeletre és készenlétre.

Ez persze a betegeket is kellemetlenül fogja érinteni. Akik eddig kényelmi szempontból vasárnap váltották ki a gyógyszereiket, azok ezután ezt vagy nem tehetik meg, vagy ügyeleti díjat fognak fizetni. De azok sem járnak sokkal jobban, akik a valóban sürgős receptjeiket váltanák ki, hiszen az officina kellemes légköre helyett a gyógyszertár előtt sorakozva kell majd a gyógyszerekre várakozniuk. Télen-nyáron, ha esik, ha fúj.

És bizony kellemetlenül érinti majd ez a változás azokat a gyógyszertárakat is, akiknek jó pár évvel ezelőtt könnyebbséget jelentett az, hogy a hétvégi ügyeletet nem reggel 8 órakor kellett kezdeni, hanem csak este 7 vagy 8 órakor. Bizony már most el kell gondolkodni azon, hogy a megnövekedett ügyeleti időben ki és mennyiért fog dolgozni a gyógyszertárban vasárnap napközben. Mivel a legtöbb településen az ügyeleti szolgálatot megosztják egymás között a gyógyszertárak, így a vasárnapi zárva tartás kötelezettsége közvetett módon jelentős számú gyógyszertárat érinteni fog.

A hosszú távú hatásokat nehéz megjósolni, de annyi szinte bizonyos, hogy a vasárnap nyitva tartó gyógyszertáraknak a rendelkezés bevételkieséssel fog járni, míg a vasárnapi ügyeletet adó gyógyszertárak forgalma várhatóan nem fog annyival nőni, amennyi nyereségessé tenné az ügyeletet. És természetesen a betegek mindenképpen veszítenek, hiszen a megszokott kényelmes gyógyszertári kiszolgálás helyett hamarosan csak egy csengő és egy kiadóablak várja majd őket.