Gyógyászati segédeszközök rendelése elektronikus vényen

Szerző: | 2020. ápr. 30. | Blogbejegyzés

Az Elektronikus Egészségügyi szolgáltatási Tér (EESZT) 2017 novemberi indulásával megvalósult a gyógyszerek elektronikus vényre történő felírása és kiváltása. Már a rendszer indításának kezdetétől felmerült az igény, hogy ne csak a gyógyszereket, hanem a gyógyászati segédeszközöket is fel lehessen írni e-receptre. Ezt a lehetőséget eredetileg 2020 második felében tervezték bevezetni, azonban a koronavírus okozta járványhelyzet miatt szükség volt a probléma gyors megoldására.

A kiemelten veszélyeztetett, krónikus betegségben szenvedő betegek nagy része a gyógyszerek mellett gyógyászati segédeszközöket is használ a kezelése során. A veszélyhelyzet idejére alkalmazott különleges intézkedéseknek és az EESZT-nek köszönhetően a rendszeresen szedett gyógyszereiket már fel tudják úgy íratni az orvossal, hogy nem kell személyesen megjelenniük az orvosi rendelőben. Ez sokat segített a fertőzési kockázat csökkentésében.

Mindezen okok miatt az egészségügyi ágazat vezetői úgy döntöttek, hogy legalább a gyógyászati segédeszközök egy részénél is be kell vezetni az elektronikus vényen történő rendelés lehetőségét. Mivel a kifejezetten erre a célra szolgáló eGYSE rendszer még nem elérhető az EESZT-n belül, ezért a gyógyszerek rendelésére szolgáló eRecept rendszert kell majd erre használni.      

Április 28-án jelentek meg a Magyar Közlöny 90. számában azok a jogszabályok, melyek alapján elektronikusan is lehet majd segédeszközöket rendelni. A 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendeletet a 155/2020. (IV. 28.) Korm. rendelettel, a 14/2007. (III. 14.) EüM rendeletet pedig a 15/2020. (IV. 28.) EMMI rendelettel a módosítják. A két rendeletben előírt változások már hatályba is léptek.

Mivel csak átmeneti rendelkezésekről van szó, ezért csak a legszükségesebb sorozatgyártású segédeszközöket lehet e-receptre felírni. Ezek pontos listáját a NEAK a honlapján és az Egészségügyi Közlönyben teszi közzé. (A pontos lista itt érhető el.) A listán nem szereplő gyógyászati segédeszközöket továbbra is csak papír alapon lehet rendelni és kiváltani.

A jogszabályi rendelkezések értelmében a közleményben meghatározott gyógyászati segédeszközöket a beteg kérésére elektronikus vényen is lehet rendelni. Ezeket jelenleg kizárólag csak gyógyszertárakban lehet kiváltani, mert a gyógyászati segédeszközboltok még nem csatlakoztak az EESZT-hez. A papír alapú vényen rendelt termékeket gyógyszertárakban és gyógyászati segédeszköz forgalmazóknál is ki lehet váltani. 

Az e-receptre rendelt gyógyászati segédeszközök kiadása során a gyógyszerek elektronikus vényen történő kiadására vonatkozó jogszabályi előírásokat kell megfelelően alkalmazni.

Az EESZT működtetője, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tájékoztatása alapján a rendszer használata az alábbiakkal egészül ki:

  • a TAJ alapú vagy eRecept azonosító alapú EESZT lekérdezések során minden aktív, elektronikus úton felírt eRecept megjelenítésre kerül (Gyógyszer + GYSE),
  • az EESZT-ből történő lekérdezés esetében a T_TIPUS értéke mindig ’1’ (GYOGYSZER), így a GYSE termékek csak a TTT kód alapján azonosíthatók,
  • a kiadás során a rendszer jelzi a GYSE eReceptek kiadási tranzakcióját az EESZT felé,
  • a felírt vény foglalható és érvényteleníthető,
  • a felírt GYSE termékek jogszabály szerinti helyettesíthetősége az EESZT-ben továbbra is támogatott funkció,
  • a kiadás során az EESZT-ben a kiadott termék rögzítése is szükséges,
  • az eRecepten írt GYSE vények elszámolása a 22-es receptazonosítóval történik,
  • a papír alapon rendelt GYSE vények rögzítése az EESZT-ben kiadói oldalon nem szükséges. Elszámolásuk hagyományosan 21-es receptazonosítóval történik,
  • azok a gyógyászati segédeszközök, melyek nem tartoznak az elektronikus úton felírható termékek közé, az EESZT-be nem küldhetők be (próbálkozásnál a rendszer hibaüzenetet küld a felíró oldalon).

A gyógyszertári rendszergazdák a változásra már felkészítették a gyógyszertári elszámoló programokat.

A gyógyszerekhez hasonlóan a gyógyászati segédeszközt tartalmazó elektronikus vények esetében is az elszámolás alapja az EESZT-ben kiadottként megjelölt vény.

Összességében ezek a módosítások lehetővé teszik, hogy a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt a gyógyászati segédeszközök egy bizonyos körét elektronikus vényre is fel lehessen írni. Ezekre az átmeneti szabályokra valószínűleg nem lesz hosszú ideig szükség, hiszen remélhetőleg hamarosan elindul az eGYSE rendszer, amely a továbbiakban biztosítani fogja a gyógyászati segédeszközök elektronikus rendelhetőségét és kiadhatóságát.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.