Gyógyszertári tapasztalatok az idősek vásárlási idősávjával kapcsolatban

Szerző: | 2020. nov. 30. | Blogbejegyzés

A kormány a héten újabb szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása és az idősek védelme érdekében, így november 25-től ismét alkalmazni kell a gyógyszertárakban, az élelmiszerboltokban és a drogériákban az idősek számára fenntartott vásárlási idősávot. Az intézkedés már ismerős lehet a tavaszi, első hullám idejéről, de a szabályok most több helyen is megváltoztak. 

A legfontosabb, hogy a tavaszi három óra helyett most csak két óra áll a 65 év felettiek rendelkezésére, amikor csak ők vásárolhatnak ezekben az egységekben. Szintén fontos módosítás, hogy az idősek bármikor mehetnek boltba és gyógyszertárba, nem köti őket semmilyen korlátozás.  

Szövetségünk már tavasszal is kifejtette véleményét, mely szerint teljes mértékben egyetértünk azzal a kormányzati céllal, hogy az idősebb állampolgárok érdekében igyekeznek a veszélyeztetett csoport tagjait a lehető legjobban védeni. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek mellett biztosítani tudjuk minden korosztály számára a megfelelő gyógyszerellátást. 

Ezeket a szempontokat figyelembe véve megvizsgáltuk, hogy a koronavírus első hulláma során hogyan változott a gyógyszertárak látogatottsága az idősávok bevezetésének következtében. Elemzésünkben a gyógyszertárak átlagos vevőszámainak alakulását hasonlítottuk össze óránkénti bontásban a 2020. április 14. és 2020. május 25. közötti időszak forgalmi adatainak alapján. 

A gyógyszertárakat a könnyeb átláthatóság érdekében elhelyezkedésük alapján három csoportba osztottuk: Budapest, megyei jogú városok és a további települések.

A hétköznapok forgalmi adatai

Budapesten az idősek számára fenntartott vásárlási idősáv első két órája (9-11) volt a népszerűbb, az utolsó egy órában (11-12) pedig visszaesés figyelhető meg. A lenti diagrammon az is látszik, hogy a 12-13 órás idősávban található egy nagyobb ugrás, mely szerint a vásárlók számát tekintve az idősáv utáni első óra volt a nap legforgalmasabb időszaka. 

A budapesti adatoknál megfigyelhető tendencia a megyei jogú városoknál még látványosabban jelentkezik, azaz a háromórás idősávon belül átlagban folyamatosan csökkent a vevőszám 12 óra felé közeledve. A lenti diagram hasonló a budapesti megfelelőjéhez, ám sokkal változékonyabb. Az idősáv végén bekövetkező csökkelés és a 12-13 órai megugrás szinte félbevágja az adatsort, melyből következtethetünk arra, hogy amennyiben az idősáv mindössze 11-ig tartott volna, a gyógyszervásárlások eloszlása is vélhetőleg egyenletesebb lett volna. 

Lényegében a budapesti és megyeszékhelyi adatok által már megmutatott tendenciát tapasztalhatjuk az egyéb települések esetében is, tehát az idősávon belül fokozatosan csökken a gyógyszertárban vásárlók száma. A vizsgált három óra előrehaladásának és az adatok megoszlásának fordított arányossága ezen kategórián belül a legerősebb. Hétköznap a vásárlók majdnem 41%-a koncentrálódik az idősáv első órájára. Az utolsó, 11-12 órás időszakra már csak nagyjából a vásárlások negyede esik. A hétköznapokon belüli óránkénti eloszlás a már megismert mintázatot mutatja, a 11-12 órai időszak zuhanása és a 12-13 órai időszak torlódása itt is lényegében félbe vágja az átlagos napon belüli eloszlást.

Összeségében elmondható, hogy a gyógyszertárak látogatottsága hétköznapokon az idősáv utolsó órájában volt a legalacsonyabb. Ez a tendencia Budapesten is megfigyelhető, de minél kisebb egy település, annál inkább az idősáv első két órájára helyeződött a hangsúly. Emellett tapasztalható volt egy jelentős megugrás az idősáv végét követően, azaz 12 óra után. Átlagban vizsgálva azt látjuk, hogy a nap legsűrűbb része 12-13 óra között volt, ekkor mentek a legtöbben gyógyszertárba.

A hétvégék forgalmi adatai

A gyógyszertárak hétvégi forgalmi adatai a hétköznapihoz hasonló mintázatot követnek. Minden településtípuson látszik, hogy a vásárlási sáv utolsó egy órája a legkevésbé forgalmas. Emellett kiemelnénk, hogy nagyon sok vidéki gyógyszertár úgy tart nyitva, hogy szombaton csak 12 óráig, így a 65 éven alattiaknak reggel 9 óra előtt kellett elintézniük a gyógyszereik beszerzését. 

Az adatok és a személyes tapasztalatok alapján elmondható, hogy megfelelő döntés volt két órára korlátozni az idősávot, mivel a 65 év felettiek többsége nyugdíjas, így napközben jobban tudják ütemezni a vásárlásaikat, mint a napközben dolgozók. Ennek ellenére az új rendelkezések bevezetése óta azt tapasztaljuk, hogy az idősebbek nem csak a kizárólag számukra fenntartott idősávokban látogatják a patikákat, hanem egész nap igénybe veszik a gyógyszertárak szolgáltatásait. 

A hétvégére vonatkozó idősávval kapcsolatban fenntartjuk, hogy annak ellenére, hogy ezeken a napokon is rövidült az idősáv, továbbra is problémát jelenthet a kisebb településeken a bevezetése. Különösen ott, ahol hétvégén csak rövid ideig van nyitva a gyógyszertár, illetve ahol nem egész nap nyitva tartó fiókgyógyszertár látja el a települést gyógyszerrel.

A tavasszal összeállított, és a döntéshozók felé küldött javaslatunknak megfelelően továbbra is azt kezdeményezzük, hogy a fiókgyógyszertárak és az egy települést egyedül ellátó közforgalmú gyógyszertárak mentesüljenek az idősáv alkalmazása alól és a szolgáltatási idejük alatt mindenki számára legyenek elérhetőek. Emellett szintén javasoljuk, hogy a gyógyszertárak rövidebb hétvégi nyitvatartását is szem előtt tartva, ezeken a napokon a patikák szabadon, életkortól függetlenül legyenek látogathatóak. 

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.