Segíts magadon, az ÁNTSZ is megsegít

Az előírások minél pontosabb betartására minden gyógyszertár törekszik, azonban a működtetéshez szükséges előírások nyomon követése sok erőfeszítést igényel. Az ÁNTSZ-ről szóló blogbejegyzésünkben azt szeretnénk megmutatni, hogyan lehet segítségünkre a hivatal a szabályok betartásában. Az ÁNTSZ honlapján megtalálható ellenőrzési szempontrendszer követése azonban nem mindig elegendő, hiszen az ellenőrzések során a tisztigyógyszerészek munkája nemcsak a listán szereplő pontokra terjedhet ki, ezért mi is összeállítottunk egy segédletet a szabályok követhetőségének megkönnyítésére.

Minden gyógyszertár működése során egyszer eljön az a pillanat, amikor egy hatóság ellenőrzés céljából megjelenik az ajtóban. A sok hatóság közül, melyek górcső alá vehetik a gyógyszerészek munkáját, a legfontosabb természetesen a szakmai munka felügyeletéért felelős ÁNTSZ. Legalábbis egyelőre, mert a sajtóban megjelent hírek szerint ezt a feladatot a jövőben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) veszi át.

Mindenki tisztában van azzal, hogy egy gyógyszertár sem működhet tökéletesen, de mindegyikben törekednek arra, hogy a lehető legkevesebb hibát kövessék el a munka során. A bonyolult szabályozási környezetben nem könnyű megfelelni az előírásoknak, ezért mindig nagy segítséget jelent egy-egy könnyen alkalmazható útmutató vagy leírás. Szerencsére a szakmai felügyeletet ellátó hatóság is így gondolja, ezért többféleképpen is segíti a gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészeket.

Ha biztosak szeretnénk benne lenni, hogy mindent a szabályoknak megfelelően végeztünk, érdemes bizonyos időközönként ellenőrizni a munkánkat és a körülményeket. Ehhez nyújt komoly segítséget az ÁNTSZ honlapja. A Gyógyszerellátás ikonjára kattintva egy olyan menü tárul fel előttünk, melyből minden, a gyógyszertárakkal és gyógyszertáron kívüli forgalmazó helyekkel kapcsolatos információhoz hozzájuthatunk, legyen szó ellenőrzésről vagy hatósági ügyintézésről. A gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészek szempontjából rendkívül hasznos, hogy az Ellenőrzések menüpontban az összes gyógyszertár típusra megtalálhatjuk a hatóság aktuális ellenőrzési szempontrendszerét.

Ez a rövid áttekintő lista lehetőséget adhat mindenkinek arra, hogy egy tényleges hatósági ellenőrzés előtt saját maga elvégezzen egy belső vizsgálatot, és az esetleges hiányosságokat időben pótolja. Nem árt észben tartani azonban, hogy nem szabad csak a listán szereplő pontokra koncentrálnunk. A vizsgálatot lefolytató tisztifőgyógyszerész vagy tisztigyógyszerész keze nincs megkötve, nem csak a listán szereplő pontokat ellenőrizheti, hanem a gyógyszertár bármely tevékenységét átnézheti a szakmai előírások és a jogszabályi háttér betartásának ellenőrzése érdekében.

Amennyiben valakinek mindez nem elég, további segítséget is kaphat a szakmai munka javításának érdekében. 2015. január elején egy újabb menüponttal gazdagodott az ÁNTSZ honlapja. A „Minden rendben?” kérdésre kattintva olyansegédletet találhatunk, mely a gyógyszertár működtetés egy-egy kisebb részfeladatának ellenőrzéséhez nyújt támpontot. Az elképzelések szerint várhatóan havi rendszerességgel jelennek meg majd újabb és újabb listák arról, hogy mit és hogyan érdemes átnézni a patikában. Reméljük, hogy a közeljövőben olyan kérdésekre is kapunk válaszokat, melyeket a jogszabályok nem tartalmaznak, de a hatóság iránymutatása segíthet eligazodni. Hogyan kell nyilvántartást hitelesíteni? Hogyan ellenőriztessük a mérlegeket és a hőlégsterilező készülékeket? Hogy végezzük a Gyógyszerkönyv javításait? Mind olyan kérdés, melyekre a jogszabályok nem tartalmaznak iránymutatást, de amelyekre szakmai választ várunk. Bízunk benne, hogy ezek a válaszok az egészségügyi háttérintézmények összevonása után is folyamatosan érkeznek majd.

Azonban nem feltétlenül szükséges minden esetben a hatóságra várni a saját működésünk alapos megvizsgálásához. A jogszabályi rendelkezések ismeretében bárki állíthat össze, és dolgozhat ki olyan segédleteket, melyek használatával időnként a gyógyszertár működésének felülvizsgálatán keresztül javíthatjuk a gyógyszertár működését. Ebből a megfontolásból Szövetségünk is készített egy ellenőrzési listát a hitelesített és nem hitelesített nyilvántartások ellenőrzésére, amelyek vezetése a gyógyszertárban kötelező. Ezt a segédletet bárki felhasználhatja annak leellenőrzésére, hogy vajon rendelkezik-e minden szükséges dokumentációval, és ha igen, akkor a megfelelő adatokat a megfelelő módon vezeti-e benne. A segédlet innen tölthető le.

A gyógyszerellátás rendszerében nem elég, hogy rengeteg jogi és szakmai előírás határozza meg,hogyan végezheti a gyógyszerész a munkáját, de ezek az előírások igen gyakran változnak is. A hibák elkerüléséhez időről-időre ellenőrzésre van szükség. Sokan a hatóságra várnak, hogy megállapítsa a hiányosságokat, de a felkészült gyógyszertárvezetők már azelőtt kijavítják a hibáikat, mielőtt a tisztigyógyszerészek ellenőrzés céljából megjelennek az officinában.