A lefaragók megint megkívánták a gyógyszerpénzt

Bár a múlt esztendőben számos, történelmi változás zajlott le az egészségügyben – elég csak a szolgáltatók államosítására vagy a kórházi establishment cseréjére gondolni – a legtöbb szó mégis a gyógyszerkasszáról esett. Nem véletlenül, hiszen a Széll Kálmán Terv 1.0 illetve 2.0 változatai itt irányozták elő a legnagyobb kiadáscsökkentést, amelynek 2012-re eső részét egyébként az ágazat – szinte egyedüliként a megtakarítási szándékkal érintettek közül – teljesített is.

 

A 2011-ben még 317 milliárdos kassza 2012-re 80 milliárd forinttal lett karcsúbb, s csak a politikai belátás és józanság akadályozta meg, hogy a gyógyszerek ártámogatására szánt keret további lefaragására sor kerüljön. Az eredeti tervek szerint ugyanis 2013-ban további milliárdokkal kellett volna csökkenteni az ártámogatásra szánt összeget. Ennek eredményeként reálértéken az 1994-es támogatási összeg 50 százalékára zsugorodott volna e tétel, s míg 2011-ben a gyógyszerek árának támogatására a GDP 1,17, 2013-ban viszont már csak 0,6 százalékát fordította volna Magyarország.

 

Erre a lépésre azonban nem került sor. Az idei költségvetésben ugyanis végül 220,9 milliárd forintot különítettek el ártámogatásra (amihez további 10 milliárd társul vérfaktor központi beszerzésére), céltartalékként 49 milliárdos gyártói befizetéssel számolva.

 

Forrás: Medicalonline