A Nébih engedélyezte az elektronikus állatorvosi vények használatát a veszélyhelyzet idejére

Szerző: | 2020. máj. 7. | Blogbejegyzés

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél tartott folyamatos támogató ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy az állattartóknak nehézséget okoz az állatgyógyászati készítmények beszerzése. Ennek megkönnyítése érdekében az állategészségügyi hatóság közleményt adott ki, melyben tájékoztatást adott a veszélyhelyzet idején alkalmazható átmeneti rendelkezésekről.

A hatóság a közleményében leszögezte, hogy a vényköteles készítményeket még jelen körülmények között sem lehet vény nélkül kiadni. Azt azonban engedélyezik, hogy ha az állatnak és a gazdájának nem szükséges megjelennie a rendelőben, akkor az állatorvos a vényeket elektronikus úton is megküldheti az állattartónak. Azt, hogy mikor kell személyesen is megjelenni az állatorvos dönti el.

Az állatgyógyászati készítmények kiváltásához az elektronikus úton megküldött vényeket a gyógyszertárakban ugyanúgy be kell mutatni. Az így kiállított vényeket a gyógyszertáraknak a többi vényhez hasonlóan öt évig kell megőriznie elektronikusan vagy papíralapon. Fontos kitétel, hogy az antibiotikumokat és a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményeket továbbra sem lehet elektronikus vényre felírni. Ez az intézkedés a járványügyi veszélyhelyzet megszűnéséig tart.

A Nébih közleménye itt olvasható.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.