Államilag támogatott patikavásárlás

Örömmel vegyes félelem – ez jellemzi manapság a gyógyszerészeket. Csakúgy, mint az 1990-es években meghirdetett patikaprivatizáció idején. Akkor az ötvenes években államosított gyógyszertárak magánkézbe adása kezdődött el, ám a felvehető japán és német hitelek ellenére a patikusoknak sok esetben befektetőkkel kellett összeállniuk. Egy 2011-es törvénymódosítás alapján most eljött az ideje annak, hogy zsebből vagy kedvezményes hitelkonstrukcióval jövő januárig 25 százaléknál nagyobb, 2017-ig pedig többségi tulajdont szerezzenek a gyógyszertárakban. 

A szakértők már letették az illetékes minisztérium asztalára azt a dokumentumot, amelyben patikapénzalap létrehozását javasolják, és a lap úgy tudja, hogy az előterjesztésük megnyerte a kormány tetszését, némi kiigazítás van csak hátra. S ha rábólint a kabinet, úgy a gyógyszerészek vagy a kedvezményes hitelkonstrukciót, vagy a Patika tőkeprogramot vehetik igénybe.

A gyógyszerészek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vállalkozásfejlesztési programja révén a kereskedelmi bankoktól kérhetik a hitelt. Számítások szerint a 9-10 százalékos kamathoz 7 százalékos támogatást nyújtana az állam, így a patikus hitelének kamata a felszámolt egyéb költségekkel 3 százalék körül lenne. Számba véve a gyógyszertárak tulajdonosi összetételét, 10 milliárdra taksálják az igényelhető Patika hitelprogram összegét, vagyis az állami kamattámogatás évenként 700 millió forint lesz. A 10 százalékos önrésszel megszerezhető hitelt üzletrészvásárlásra vagy társasági tőkeemelésre fordíthatják a gyógyszertárak. 

Opcionálisan egy év a türelmi idő. Úgy tudjuk, hogy a szakértői testület munkáját keményen egyengette a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) is. A kamara felmérése szerint 2347 közforgalmú (nem kórházi) patika működik hazánkban. Ezek közül 487-ben nem éri el a 25 százalékot a gyógyszerész tulajdoni hányada, további 352-ben pedig 50 százaléknál kisebb. A vidéken működő kispatikák többsége általában az azt fönntartó gyógyszerész tulajdona.

A szakértők a Patika hitelprogram mellett Patika tőkeprogramot kínálnak. Ez utóbbi esetben a gyógyszerész helyett átmenetileg az MFB-hez tartozó Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (KvfP Zrt.) szerezné meg a patikák 25, illetve 50 százaléknál nagyobb tulajdonrészét. Ám az adásvételi tárgyaláson kötelezően részt vesz a gyógyszerész is, és a megkötendő szerződésben kedvezményezettként rögzítik az adatait. Regisztrálják azt is, hogy a gyógyszerész a későbbiekben milyen módon, milyen ütemben vásárolja meg a KvfP Zrt.-től a többségi tulajdonrészét.

Forrás: Figyelő