Chipsadóból gyűlik a pótlékkiegészítés forrása

A korábbi jóslatokkal ellentétben, közölte aközelmúltban az ágazatért felelős államtitkár, a központi költségvetés”kasszájába” rendre beérkeznek a népegészségügyi termékdíjból származóbevételek. A MedicalOnline információja szerint októberben 870milliót, novemberben pedig 1,5 milliárd forintot fizettek be a hazaigyártók, illetve az adó hatálya alá tartozó, külföldi termékeketforgalmazó cégek. Ez reményt ad arra, hogy idén összejön az a valamiveltöbb mint 3 milliárd forint, amit egyszeri juttatásként osztana szét aszaktárca.

Az intézkedés, tudtuk meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaraelnökétől, azokra vonatkozik, akik a nagyobb kockázattal,munkaterheléssel járó területeken dolgoznak. Vagyis nem a műszakpótlékban, hanem az úgynevezett munkahelyi pótlékban részesülők kapnák meg az egyszeri kiegészítést.

A kép- illetve labordiagnosztika területén, vagy például a sürgősségi osztályokon illetve műtőkben szolgálatot teljesítők – munkájukveszélyessége okán – 36, 120 vagy 150 százalékos pótlékban részesülnek. A kalkulációk szerint az e területeken dolgozók száma eléri a 41,6 ezerfőt. A szaktárca elképzelése szerint egyszeri juttatásként kapnák meghárom havi pótlékuk összegét. A szétosztás szektorsemlegesen történne,mondta Balogh Zoltán, hiszen a kiszervezett területek – például laboratóriumok – dolgozói épp úgy közszolgálatot látnak el, mint azágazat más dolgozói.

Idén a pótlékalap 20 ezer forint, így azok akik 36 százalékos pótlékban részesülnek 21.600, a 120 százalékos pótlékra jogosultak 72, a 150 százalékos pótlékot kapók 90 ezer forintra számíthatnak a MEKSZ elnöke szerint, aki reméli, a közelmúlt gazdaságpolitikaieseményei nem húzzák keresztül a szaktárca terveit. Az összesen 3,4milliárdos egyszeri kifizetés forrása a tervek szerint két tételbőltevődne össze: a népegészségügyi termékadóból 3,2 milliárdot biztosítana a Nemzetgazdasági Minisztérium, a fennmaradó közel 200 milliót azágazati költségvetés terhére fizetnék ki.

A tervek szerint jövőre 40 ezer forintra emelkedne a pótlékalap, s e bérkiegészítést kiterjesztenék a betegszállítókra, betegkísérőkreis. A pótlékot azonban kizárólag a közalkalmazottak kaphatnának.