Egészségügyi S. O. S.

Az egészségügyben a beszállítók már reagáltak a pénzpiaci válságra,jó néhányan máris 8-10 százalékos áremelési szándékot jeleztek – mondtalapunknak Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar KórházakértEgyesület elnöke, a miskolci megyei kórház főigazgatója. Intézményébenez az árváltozás csak az egyszer használatos műtéti textíliák esetébenévi 15 milliós többletkiadást okozna. Miközben egyetlen feleslegesfillér sincs a kórházak kasszájában. A kiadások ugyanis nőnek, abevételek viszont apadnak.

A baj nagy. Már most nagyobb az eladósodás, mint tavaly volt,legalább 40-50 milliárd forint hiányzik. A problémákról a kórházakérdekvédelmi szervezetei szeptemberben tárgyalnak a kormányzattal.Legalább azt a 10-15 milliárdot szeretnék megkapni, amit a kormány azE-Alap idei költségvetésében zárolt. Ez persze csak átmeneti segítség,hosszabb távú megoldást a struktúra átalakítása hozhat – állítja CsibaGábor.

Sinkó Eszter közgazdász szerint az egészségügy jövőre sem lesz aköltségvetés kedvezményezettje. Ha pedig nem jön pénz, akkor belsőátcsoportosítással kell előteremteni. Legalább annyira lenne szükség,amivel az orvosok és az ápolók a betegek mellett tarthatók. A kialakulthelyzet már azt sem engedi meg, hogy a Semmelweis Tervben jövőre jelzett rendszer-átalakításhoz ne azonnal kezdjenek hozzá. Sinkó Eszter szerint egy jól szervezett rendszerben elegendő lehet 70-80 kórház is a meglévő 140 helyett. Ehhez a kórházon kívüli ellátórendszert azonnal meg kellerősíteni.

 

A fiskális problémák megoldását nehezíti, hogy várhatóan csakaugusztus végén, szeptember elején születhet döntés arról, hogy akormány milyen tulajdonosi struktúrában működtetné a kórházakat. Bárnéhány hete a Szócska Miklós nevével fémjelzett Semmelweis Tervmegvalósításáról kormányhatározat is született, de a Fidesz erős emberei ezt könnyen fölülírhatják az önkormányzati törvénnyel.

Július közepén egyeztetett Orbán Viktor a megyei önkormányzatokvezetőivel, a találkozón ismét kiéleződött a vita: ki működtesse akórházakat? A Semmelweis Terv térségi koncepcióval számol. Ez azelképzelés a fővárost kivéve – ahol az állam lenne a kórházakműködtetője – nem számol államosítással. A tanácskozáson viszontpolitikai döntés született arról, hogy az egészségügyi, szociális ésoktatási intézmények fenntartói hatásköre a megyéktől az államhoz kerül.

E verzió szerint a kórházak a kormányhivatalokhoz tartoznának, ésszinte közük sem lenne a Semmelweis Tervben vizionált újonnanlétrehozandó térségi központokhoz. Azaz ez már más forgatókönyvmegvalósítását jelenti,mint a kormányhatározattal is megerősítettSemmelweis Tervben vázolt rendszerátalakítás. A tanácskozáson az isfölvetődött, hogy esetleg a megyei kórházak irányítása kerüljön a megyei jogú városokhoz. Ez menekülőút lehetne Szócska számára. Hogy melyikverzió győzhet az önkormányzati törvény tervezetének végső formájáróldöntő kormányülésen, nehéz megjósolni, de ez meghatározza Szócska sorsát is.

Lapunk úgy tudja, Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzati munkátértékelő miniszteri találkozók sorában a nemzeti erőforrás minisztertaugusztus végén fogadja. A késői találkozót magyarázza, hogy addigratalán kiderülhet, milyen egészségpolitikát választ a kormány, és ahhozszükség lehet-e cserére az „irányító poszton”.