Egy évvel meghosszabbították az e-recept átmeneti időszakát

Kedd este jelent meg a Magyar Közlöny 204. számában az emberi erőforrások miniszterének 42/2018. (XII. 18.) EMMI rendelete, mely tartalmazza azokat a módosításokat, melyek értelmében az elektronikus vények bevezetéséhez szükséges átmeneti időszak ideje egy évvel hosszabb lesz.

A most megjelent jogszabály több ponton is módosítja az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendeletet. A rendelkezések alapján 2019. december 31-ig továbbra is kötelező lesz:

  • az orvosoknak az elektronikus vény rendelése mellett papíralapú, az orvos aláírását és pecsétjét is tartalmazó felírási igazolást készíteni,
  • a felírási igazolást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vényére nyomtatni,
  • és a gyógyszer kiváltásakor a gyógyszertárnak a felírási igazolásokat megőrizni.

A határidő meghosszabbításának következtében ez év végével semmilyen változás nem következik be az elektronikus vények felírásával és kiadásával kapcsolatos gyakorlatban. A most meghozott intézkedések alapján az átmeneti időszak 2019. december 31-ig tart majd, természetesen csak akkor, ha ismételten meg nem hosszabbítják majd.