Elszáll a gyógyszeripar?

Egy picit irigykedve tekintek a Malév Zrt. dolgozóira. Egy országhullajtja könnyeit ezért a 66 éves tradícióval bíró vállalatért. Aggódik dolgozóinak és azok családjainak sorsáért. A Malév jóval több volt egyvállalatnál, országunk egyik szimbóluma volt. Hányunknak dobbant meg aszíve akkor, amikor hosszú távollét után egy idegen ország repterénmegpillantottuk a semmi mással össze nem keverhető kék csőrt, aMalév-gépek orrának sajátos festését. A miénk volt, szerettük, büszkékvoltunk rá, dolgozóira, légiutas-kísérőire, pilótáira. És most őketsiratjuk.

 

Legalább ennyi jó érzés marad nekik, azemlékeken kívül. A változásban 2600 munkavállaló érintett, több mintkétezret bocsátanak el, ötszáz hazai kkv esik el mintegy 6 milliárdforinttól, a nemzetgazdaságra gyakorolt közvetett hatás szintefelbecsülhetetlen. Látjuk, tudjuk, hogy nemcsak érzelmileg visel megminket a Malév elvesztése, hanem hazánk gazdasága is megsínyli alégitársaság csődjét. Irigylem a dolgozókat az őket körülvevőszeretetért, de tragédiának tartom ami most velük történik.

 

Csakhogy akkor mit mondjon az a csaknem húszezer munkavállaló, aki ahazai gyógyszeriparban dolgozik? Nekik, nekünk még van munkánk. Még.Értünk, a jövőnkért, megmaradásunkért még soha senki nem fohászkodott.Tartok tőle, nem is fog. Ellenben sokszor utálattal, néha gyűlölködvenéznek ránk. Arra az iparágra, amely a hazai nem államikutatás-fejlesztésnek (k+f) több mint felét adja évi több tíz milliárdot költve. Arra a húzóágazatra, amely a magyar export egyik alappillére és a nemzetgazdasági hozzáadott értéke százmilliárdokban mérhető. Arra azágazatra, amely hazánkban 110 éves múlttal rendelkezik, és amely talánaz egyetlen még állva maradt, nemzetközi szinten is elismert iparágaMagyarországnak. Munkavállalóinkon és beszállítóinkon keresztülszázezres nagyságrendben mérhető azoknak a száma, akik megélhetése agyógyszercégektől függ. Ráadásul az elmúlt kormányok mindegyike kiemelt, stratégiai iparágnak nevezte meg a gyógyszeripart, az innovációnkeresztül az ország egyik lehetséges kitörési pontjának tekintették,tekintik.

 

Papíron. Mert mindezen értékek ellenére 2003 óta folyamatosan nőnekterheink, 2007 óta pedig a hazai ágazatok közül elsőként sújtanak minket a különadók. Ezek mértéke és az alkalmazott eszközök számossága európai szinten – de talán mondhatom, világszinten is – kimagasló.

 

Ma ott tartunk, hogy a gyógyszerkassza csaknem egynegyedét mi,gyógyszergyártók finanszírozzuk adóinkkal és befizetéseinkkel Arról akasszáról van szó, amely a költségvetésből csupán 2,1 százalékkalrészesedik, ugyanakkor a Széll Kálmán terv (SZKT) megszorításai 15százalékban érintik az iparágunkat.

 

Ha figyelmesen végignézzük az SZKT forráskivonásának megvalósulását,akkor azt láthatjuk, hogy a gyógyszeripar szinte az egyetlen, amelymaradéktalanul teljesítette a kormányzati elvárásokat és befizette amaga extra milliárdjait. És a félreértések elkerülése végett nem azért,mert van miből. Amiatt tettük mindezt, mert megértettük az országhelyzetét, partnerséget ajánlottunk az ország vezetőinek, és bíztunkbenne, hogy ezek átmeneti intézkedések lesznek, melyekben lehetőségeihez mérten mindenki osztozik, aki felelősséget vállal nemzetünk iránt.

 

De itt a vége. Nem a partnerségnek, hanem a lehetőségnek a továbbiterhekre. Iparágunk elérte a fenntarthatóságának határát. Eddig sokannem hittek nekünk, hogy ez megtörténhet.

 

Ma már példátlan elbocsátási hullám zajlik, csökken a beruházásokmértéke, k+f projektek vándorolnak el, miközben például a hazai gyártókárbevétele szinte már kizárólag az exportpiacokról származik amérhetetlenül levert hazai árak mellett. Biztos vagyok benne, hogy etrendek összhatása negatívan érinti gazdaságunkat, azaz hiába az extraadók, végeredményben kevesebb pénz folyik be a költségvetésbe.

 

Nem, nem szeretném, hogy minket is egy ország sajnáljon. Lehet, hogyakkor az már azt jelentené, hogy nekünk sincs munkánk és a korábbanméltán híres élelmiszeriparunk, cukoriparunk és nemzeti légitársaságunkmellett hazánk utolsó versenyképes bástyája is elhullana. Higgyék el,kár lenne. Nem miattunk. Az országért – írta Rózsa Iván a Sanofikommunikációs igazgatója a Napi Gazdaságban megjelent publicisztikában.

Forrás: Napi Gazdaság