Elvi, etikai megfontolások az egészségügyi reformról

Sajnálatos, hogy maga a reform kifejezés az utóbbi években elvesztetteeredeti jelentését, kiüresedett, sőt, időnként pejoratív felhangok által szinte gyanússá vált – írja a Weborvos Pro szakcikkében Széll Kálmán, aki Széll Kálmán miniszterelnök leszármazottja.

Az egészségügyi reformok megalkotásának és kivitelezésének elvinehézsége abban rejlik, hogy etikus alapon kell meghatározni a szintelehetetlent, nevezetesen olyan gazdaságosan működő, igazságos rendszertkellene teremteniük, amelyből a széles tömegek a legtöbb hasznot húzzák, s amely leginkább megfelel a közjó feltételeinek. Nyilvánvaló, hogy ezt csak önkorlátozás és ésszerű kompromisszumok révén tudjuk biztosítani.Nem vitás, hogy jelenleg a szolidaritásra épülő, nonprofit egészségügyibiztosítási rendszer a leghumánusabb s egyúttal a legigazságosabb,amelyben mindenki képességei szerint hoz áldozatot, majd mindenrászoruló szükségletei szerint részesül a rendszer által biztosítottegészségügyi ellátásból.

A 2008-as népszavazás bebizonyította, hogy a választók nem pártolják a rendszer privatizációját, mely a tőkebefektetésnek köszönhetőenrövidtávú eredményekkel kecsegtethet ugyan, de hosszú távon a tőkésnyilván haszonnal kívánja visszanyerni pénzét, ami csak kis részbentörténhet racionalizálással, ügyes kereskedéssel (amit különben elvilegaz állam-tulajdonos is megvalósíthatna), ám csak létszámleépítésselés/vagy az ellátási színvonal csökkentésével teremthet nyereséget.Sokunk számára logikai rejtély, hogy miért éri meg egy magántársaságnak – változatlanul a járulékfizetők pénzből – valamely kórház működtetése,hogyan tud nyereségre szert tenni ott, ahol az államnak ez nem éri meg,sőt ráfizet. Miért folytat érte elkeseredett harcot? Félő, hogy ezzelkapcsolatban a közgazdasági szempontok az etikai elvek kárára, azesetleges tőzsdei pénzmanipuláció pedig csak a veszteség kockázatávalvalósulna meg.

A szerző szerint az egészségügyet politikamentessé kellene tenni,illetve széles politikai konszenzussal kellene továbbgondolni, s a célérdekében helyes ösztönzőket kellene bevezetni. Az észszerűtakarékosságra sok etikai lehetőség is nyílik. A gyógyszer- ésműszergyártók orvosokat megajándékozó ügyeskedéseiknek – a nyugatiországokhoz hasonlóan – például etikai értékhatárt kellene szabni, mert a lekenyerezésszámba menő kongresszusi utaztatások és más ajándékok árát a nagyvonalúan ajándékozó cégek végső fokon a kórházfenntartókkal vagy abetegekkel fizettetik meg.

Fontos lenne a szükségképpen drága szociális ellátás alól akórházakat tehermentesíteni, s őket a megtakarításokban érdekelttétenni, ám ez már az egészségügyi reform – nem kevés – egészségügyönkívüli területére vezet bennünket. Annyi mindenképpen megállapítható,hogy etikai megfontolások nélkül nem létezhet reform. A reform egyiklegfontosabb követelménye, hogy hosszú távra kiszámítható viszonyokatteremtsen, mert a folytonos változtatások fokozzák alétbizonytalanságot, rontják a munkahelyi légkört s elvándorlásteredményeznek.

A nálunk részben megvalósult, de túlnyomórészt kudarcba fulladtegészségügyi reformnak szinte egyedüli célja a költségmegtakarítás volt, de ebben is csak szerény eredményeket ért el. Közben a betegellátásszínvonala nem javult, a betegek részben utcára kerültek, hosszúvárakozási listák alakultak ki, fokozódott a munkaerő-elvándorlás,romlott a hangulat, csökkent az egészségügybe vetett bizalom, és azegészségügyi intézetek gazdálkodása ellehetetlenedett.

A nemzetközi viszonyok közt is aluldotált ágazatból még költségeketis vontak el, hogy ezzel a költségvetés hiányait pótolják. Mindezválságos helyzetbe vitte az ágazatot, a kórházak soha nem tapasztaltmódon eladósodtak, s mindezt még tovább terhelte a szemünk előttkibontakozó, máig tartó világválság. Röviden, intézkedései nem feleltekmeg a reform követelményeinek, de szó szerinti értelmezésének sem.

Sok jelből remélhető, hogy a jelenleg kimunkálás alatt állóSemmelweis Terv okult az eddigi reformok hibáin. Alapelvei jók, de azördög mindig a részletekben bújik meg. Csak remélni tudjuk, hogy a régen forrásban lévő folyamat a betegellátás javára végre megérik, aminekeredményeként hatékonyabban (gazdaságosabban) működtethető azegészségügy, az így felszabadult költségek az egészségügybevisszafordíthatók, sőt, belátható időn belül az egészségügyre fordítottköltségek a GDP százalékában kifejezett abszolút és relatív aránya isnövelhetővé válik.