Fejlövés a gyógyszergyártóknak – Túl lehet élni?

Portfolio.hu: Kérem, röviden mutassa be a magyarországi leányvállalatot. Melyek a főbb üzletágak, hogyan épül fel a cég? 

Szolyák Tamás: Teljes egészében tükrözzük a cég nemzetközi felépítését Magyarországon is, mindazok az üzletágak, amelyek nemzetközi szinten létrejöttek, Magyarországon is megtalálhatók. A Novartis felépítésére egyébként jellemző, hogy eléggé összetett szerkezetben dolgozik. Globális szinten a forgalom 54 százalékát az originális készítmények adják, míg 17 százalék a szemészeti portfolióból származik, ez utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a szemészeti megbetegedések aránya az öregedés következtében jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, így ez egy stratégiai befektetése volt a Novartisnak, hogy kialakított egy nagyon erős portfoliót a szembetegségek kezelésére. Ebbe nemcsak gyógyszerek, hanem műszerek is beletartoznak. A forgalom körülbelül 16 százalékát a generikus üzletág teszi ki, ami elég jelentős, ezzel a világon az első három legnagyobb szereplő között van a Novartis. Ez talán meglepő, mert a vállalat kapcsán elsősorban mindenki az innovációra gondol. Az OTC üzletág (vény nélkül kapható gyógyszerek) egy kicsit gyengébb százalékosan az összforgalomban, 7 és 12 százalék között mozog, és van még egy Vakcina üzletág, ez jelen pillanatban a teljes forgalom 3 százalékát adja, azonban egyértelműen a jövő egyik fontos befektetési iránya. Sok területen nem hagyományos gyógyszereket kutatunk már, hanem sokkal inkább preventív megoldásokat. 

Hazai szinten elsősorban forgalmazó, kereskedő tevékenységet folytatunk, mindemellett van egy nagyon lényeges fejlesztési befektetésünk. Azért teszek különbséget kutatás és fejlesztés között, mert jelen pillanatban gyógyszeripari szempontból kutatásnak az alapkutatást tekintjük, fejlesztésnek pedig az alapkutatásból már kijövő molekulák valós gyógyszerré fejlesztését, az emberi vizsgálatokat. Jelen pillanatban a kutatás-fejlesztésen belül az alapkutatások összkiadási aránya 25-30 százalék, a gyógyszerfejlesztésé pedig 70 százalék. Érdekes azt látni, hogy a 80-as években ez az arány fordított volt, ez mutatja, hogy milyen mértékben változott meg a gyógyszeripar üzleti környezete, és milyen komoly változtatásokon kell átmenni a cégeknek is a kutatás-fejlesztés szempontjából. Ez persze nem azt jelenti, hogy alapkutatásra kevesebbet költ egy vállalat, a 80-as években ugyanis 700 millió dollárba került egy sikeres projekt véghezvitele, ami most 1,3-1,8 milliárd dollárra rúg. 

P.: Minek köszönhető, hogy a Novartis az egyik legnagyobb forgalmat generáló szereplő a magyar piacon? 

Sz.T.: A fő oka véleményem szerint a diverzifikált portfóliónk. Forgalmunk megoszlása Magyarországon elég erőteljesen különbözik a nemzetközi összetételtől, az originális üzletág forgalma kevesebb, mint 50 százalékot tesz ki. Ehhez jön még egy 30 százalék alatti részaránnyal bíró generikus divízió, a Sandoz, valamint az OTC és a Vakcina üzletág., Az elmúlt 3-4 évben ugyan az originális üzletág forgalma drámaian hanyatlott, a generikus üzletág dinamikus növekedése ezt kompenzálni tudta, így alapvetően tudjuk tartani piaci pozíciónkat. A tavalyi évben az originális üzletágban a visszaesés értékben 2,5 milliárd forintot jelentett, amit a Sandoz növekedése ellensúlyozott. Nagyjából hasonló a helyzet idén is, bár úgy tűnik, hogy most már a Sandoz forgalma is csökken. 

P.: A Széll Kálmán 1.0-ban szereplő és az azt követő, gyógyszerkasszát érintő intézkedésekre hogyan reagáltak? 

Sz.T.: Vissza kell mennünk 2006 végéig, amikor a gyógyszerkassza kiadásai 400 milliárd forint közelébe értek, a drasztikus változtatások ezt követően kezdődtek. 2007 volt az első év, amikor a gyógyszeripari befizetések aránya rendkívüli mértékben megnőtt, bár 2003 óta van valamilyen kockázatvállalási felelősség megosztás a gyógyszerkasszában, ez 2007-től változott meg drámaian. Ez volt egyúttal az első olyan év is, amikor a gyógyszeripar leépítésekkel válaszolt a megszorításokra. Ezek elég drasztikus lépések voltak, azonban a terhek jelentős része ebben az időszakban még a lakosságra terelődött át. 130-140 milliárd forinttal csökkent az állam kiadása, és ebből 60-63 milliárdot vitt el a lakosság, a többi a gyógyszeripar forgalombevételének a kiesése volt, az utóbbi vagy visszafizetésen keresztül, vagy pedig azon keresztül valósult meg, hogy áttolódott a forgalom egyes termékekről más termékekre. A Széll Kálmán Terv ugyanezt hozta magával, a mi esetünkben ez mintegy 20 százalékos költségcsökkentéssel járt együtt: egyrészt visszaesett a dolgozói létszám, másfelől pedig a befektetéseket is lefaragtuk. Itt tennék azonban egy kivételt, a Novartis az ilyenkor megszokott gyakorlattal ellentétben a fejlesztésekre fordított kiadásokhoz nem nyúlt. Sőt, 2011-ben a megelőző évhez képest 15 százalékkal több volt a fejlesztési tevékenységünkre fordított összeg. 

P.: Volt-e olyan tevékenység Magyarországon, amit az elmúlt években leépítettek? 

Sz.T.: Nem, amit eddig csináltunk, azt csináljuk most is. 

 


P.: Összességében hogyan értékelik azokat az intézkedéseket, melyek elhangzottak a kormány részéről? Mennyire térnek el ezek a Nyugat-Európában megszokottaktól? 

Sz.T.: Minden kormányzatnál van egy alapvetően fiskális megközelítés, ami Magyarországra is jellemző. A különbség az, hogy ez a fiskális megközelítés milyen mértékben ír felül minden más döntést. Amikor gyógyszer-finanszírozásról beszélünk, ami egy meglehetősen komplex dolog, össze kell vetni az egészségügyi mutatókat, a gyógyszerre költött összegeket, ezeknek az összetételét, meg kell nézni, hogy hol vannak azok a területek, ahol teljesen más szemlélettel kellene gyógyszereket vagy egészségügyi beavatkozást finanszírozni. Jelen pillanatban a hazai szemlélet talán abban tér el a nyugat-európaitól, hogy kizárólag a befektetési összeget veszi górcső alá, ha bármi fajta összevetés alapján az jön ki, hogy a befektetési összeget csökkenteni lehet, azt valóban megpróbálják visszafogni. Ez nem előremutató gondolkodás. A legtöbb országban annak ellenére, hogy megpróbálnak racionalizálni, van egy nagyon fontos szempont: ennek úgy kell történnie, hogy a betegek a lehető legjobb életminőségben a lehető leghosszabb ideig éljenek. Ha végignézzük az elmúlt évek gyakorlatát, ez a szempont nem érvényesül, Magyarország pusztán fiskális alapokra helyezi a gyógyszerbefektetésekkel kapcsolatos politikáját. Nagyon sokszor elhangzik az extraprofit kifejezés. Egy sztereotíp nézőponttal állunk szemben, úgy gondolkodunk a gyógyszeriparról, hogy az elmúlt időszakban túlkereste magát. 

Csak azt kellene észrevenni, hogy ezzel nem az ipart büntetjük, hanem azokat, akik itt dolgoznak, mert elveszítik a munkahelyüket és egykönnyen nem találnak majd másikat. Tévedés, hogy az orvoslátogatók többsége gyógyszerész vagy orvos, mert legalább 60-70 százalékban dolgoznak nálunk ebben a munkakörben olyanok, akiknek nem ez a végzettségük, ezért egyáltalán nem könnyű nekik máshol elhelyezkedni. Ez jelentős bevétel kiesést jelent az államnak is, mert a gyógyszeripari fizetések szintje viszonylag magasabb, a munkaerő igen kvalifikált és a képzés szintje is nagyon magas. Van tehát egy külső negatív hatás is, mert ez mind elveszik: kevesebb ember, kevesebb képzés, kevesebb anyag. Azt látjuk, hogy az előző évek gyógyszerkassza-vágásai, ami mintegy 150-160 milliárd forint, ezekkel az addicionális hatásokkal együtt majdnem 1 százalékkal, azaz mintegy 300 milliárd forinttal csökkenti a teljes magyar GDP-t. A másik hatás pedig maga a beteg. Magyarországon a teljes egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, ha összevetjük akár a visegrádi országokkal, azt lehet mondani, hogy GDP-arányosan 0,5-1,5 százalékkal kevesebb pénzt költünk az egészségügyre, nem is beszélve az OECD-átlagról, ahol a különbség még nagyobb. Egy ilyen alulfinanszírozott rendszerben bármilyen összevetést alkalmazok, mindenhol azt látom, hogy ha itt alulfinanszírozok, akkor ott még inkább alul kell finanszíroznom. Csakhogy ez egy erősen lefelé mutató trend. Ma Magyarországon az egészségügyi biztonságosság szempontjából rosszabb a helyzet, mint a 2000-es évek közepén volt. 

Mindig elmondom az egészségügyi kormányzatnak is: egy üzleti működésnek megvannak a feltételrendszerei. Ezek Magyarországon nagyon rosszak, de senki ne gondolja azt, hogy nem tudunk idomulni a végtelen rossz üzleti működésekhez. Van egy töréspont, amikor a vállalat azt fogja mondani, hogy rendben, akkor Magyarországra többé semmilyen módon nem fektetek be. Új gyógyszert sem hozok ide. A töréspontot egyelőre még nem értük el, de jövőre nagyon úgy tűnik, hogy elérjük. 

P.: A jövő évre tervezett további gyógyszerkassza-lefaragást hogyan értékelik? 

Sz.T.: Az idei gyógyszerkassza kiadási oldala 219 milliárd, a jövő évi 157. Az eredeti elképzelés 30 milliárd forintos lefaragás volt. Ezt mi magunk között fejlövésnek hívjuk. 

P.: Ön szerint milyen eszközökkel tudja ezt a kormány megvalósítani? 

Sz.T.: Mindent meg lehet csinálni, biztosan megvannak az elképzelések erre vonatkozóan, de 60 milliárdot most még kiemelni a finanszírozásból az után, hogy az előző évben 80 milliárdot kivettünk, komoly kihívás az adminisztrációnak is. Akármit is tesznek, az jelentős károkat fog okozni. Ha ráterhelik a lakosságra ezeket az összegeket, mert azt mondjuk, hogy az ipar már nem tud többet befizetni, honnan veszünk ki 60 milliárdot? A válasz egyértelmű, a kiskereskedelemből. Amit gyógyszerre költök, abból nem veszek kenyeret. 

P.: Milyen arányban finanszíroztatná a többletterheket a generikusokkal, az originálisokkal, illetve a betegekkel? 

Sz.T.: Nem az a kérdés, hogy kivel mit finanszíroztatnék. A kérdés az, hogy minek tekintem a gyógyszer finanszírozást. Olyan befektetésnek, amellyel egészségértéket akarok létrehozni, vagy nem. Ha ezt befektetésnek tekintem, akkor meg kell néznem, hogy melyek a prioritásban lévő betegségek Magyarországon, amelyek az összhalálozás szempontjából a legnagyobb problémát okozzák, és mi a tennivalóm ezen betegségek területén. Meg kell állapítanom, hogy hogyan tudok megteremteni egy olyan struktúrát, amellyel 1 befektetett forinttal a legtöbb egészségértéket hozom létre. Az a súlyos probléma, hogy az iparágban is elkezdtünk egymásra mutogatni, hogy ki mennyit szenvedett el a megszorításokkal. Ugyanabban a sárban vagyunk, jövőre pedig senkinek nem fog kilátszani az orra. 

P.: Folynak-e tárgyalások a további megszorításokat illetően? Hogyan értékeli a kormányzati kommunikációt a szektor szereplőivel? 

Sz.T.: Az első kérdésre a válaszom az, hogy nem. A kommunikáció maga eléggé összetett, mert több szint van. Ott az OEP, az egészségügyi kormányzat, a gazdasági minisztérium és a politikai szint. A politikai szint kommunikációja rendkívül ellenséges és erőteljes sztereotípiákra épül. A gazdasági irányítás a fiskális szempontokkal van elfoglalva, az ő számuk erre az évre a 2,5 százalék GDP-arányos hiány, jövőre 2,2. Azt érzem, hogy van egy közös gondunk, ezt nem osztjuk meg egymással, hanem inkább egyes helyekre odaterheljük erőszakos módon, kommunikáció nélkül. Megjegyzem ezen a ponton, hogy azt azért nem lehet kijelenteni, hogy egyáltalán nincs kommunikáció. Egészen az egészségügyi kormányzatig van visszacsatolás, sőt van lehetőségünk beszélni Banai úrral is. Ahol azonban megszületik a döntéshozatal, oda mi nem érünk el. 

P.: Ha Magyarországra készítenek üzleti tervet, milyen hosszú időszakra látnak előre? 

Sz.T.: Két hét. Nem viccelek. Fogalmam sincs, mi lesz jövőre. Látok egy számot, mit tervezzek? Van egy építkezés az ember fejében, tudja, hogy milyen kultúrát szeretne kialakítani a cégen belül, tudja, hogy mik azok a stratégiai lépések, amelyeket meg kell tenni nemcsak azért, mert a magyar piacon van egyfajta problémakör, hanem mert látszik, hogy maga a gyógyszeripar új utakat, irányokat keres. 

 


P.: A támogatáspolitikai változások miatt vontak-e ki termékeket az elmúlt években Magyarországról? 

Sz.T.: Nem. Csak olyan termékeket vontunk ki a magyar piacról, amelyek jórészt már elaggottak voltak, nem volt értelme tovább foglalkozni velük. Ez egy állandó polémia, a legutóbbi alkalom, amikor erről nagyon komoly vita volt a Novartis-nál európai szinten, az a spanyol modell bevezetésekor történt. Ennek kapcsán több olyan termék is van, ami mind a mai napig vita tárgyát képezi. Szeretném hangsúlyozni, hogy profitabilitási szempontok miatt Magyarországon egyes termékeink forgalmazása lehetetlenné válhat. Érezhető, hogy az a töréspont, amikor egy cég azt mondja, hogy ez nem megy tovább, már nincs messze. Nagyon nehéz meghozni ezt a döntést, mindig ott állunk ennek a szélén. Azt is látjuk, hogy mik a legnagyobb kockázatok, amelyek ezt magukkal hozzák. Például egy hatósági ár bevezetése azonnali reakciókat váltana ki a cég részéről, és kb. 8 terméket azonnal kivonnának a támogatási rendszerből, pontosan az árvédelem miatt. A jelenlegi megoldásokat valamilyen módon még megemésztjük. 

P.: Vannak olyan termékek, amelyeket a Novartis be sem hoz Magyarországra? 

Sz.T.: Be szeretnénk hozni sok terméket, az persze egy másik dolog, hogy Magyarországon az innovatív gyógyszerek befogadásának milyen közege van. Ha egy egészséggazdasági elemzés azt mondja, hogy ennek a terméknek van hozzáadott értéke, ezt érdemes finanszírozni, ezek után elkerülünk a gazdasági döntéshozatal szintjére, ami meg azt mondja, hogy akkor jöhet be a gyógyszered, ha spórolsz vele a gyógyszerkasszában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az innováció az ellentétes irányába fordul, nem én fizetek érte, hanem adjál többet, és még kevesebbet fizetek érte. Komolyan meg kell fontolni, hogy van-e értelme Magyarországon új gyógyszerekre beadni támogatási kérelmet. Más országokban, annak ellenére, hogy ugyanígy benne van a rendszerben a fiskális szemlélet is, ezek a szisztémák úgy működnek, hogy ami hozzáadott értéket biztosít, bekerül a finanszírozásba. Az innovatív gyógyszergyártásnak jelen pillanatban nincs jövője. 

P.: Extrém esetben elképzelhetőnek tartja, hogy a Novartis kivonul Magyarországról? 

Sz.T.: Nem. Az elképzelhető, hogy minimalizálja a hazai működést. Továbbra is szeretném hangsúlyozni, hogy itt van a Sandoz is, ami a volumenben bővülő generikus piac lehetőségét kihasználva dinamikusan növekszik. A Sandoz valódi generikus cégként felvette a kesztyűt, az árait erőteljesen csökkentette, a generikus piac működésének megfelelően elsősorban arra a területre koncentrált, ahol versenyelőnyt tud hozni. Nagyon magas minőségű generikumokat árul, nagyon alacsony áron. 100-105 olyan termékcsoport van, ahol a Sandoz terméke bent van a preferált ársávban, vagy maga a referenciatermék, ez nagymértékben járult hozzá az előző év sikeréhez és az idei jó teljesítményhez is. Abban az esetben, ha valaki ezen a piacon valódi generikus cégként lép fel, nagyon eredményesen tud működni. Azok a cégek viszont, amelyek a hagyományos, magas árú, branded generikumokat akarják forgalmazni, nem igazán élnek meg, mert a piaci szerkezet megváltozott. 

P.: Lát-e lehetőséget arra, hogy jövő évtől kedvező irányba változzon a K+F ösztönzés? 

Sz.T.: 2013 lesz számunkra a mélypont, talán 2014-től lehet változásra számítani. Igazából az hozna változást, ha le lehetne ülni a kormányzattal, és valamilyen módon meggyezni abban, hogy hol van ennek a végpontja, mi az a mód, amiben mi adott esetben szerepet tudunk vállalni, és mi a kilábalás lehetősége. Az egész egészségügynek szüksége lenne egy ilyenfajta megegyezésre, mert egészen addig, ameddig ebben őrlődünk, távolodunk egymástól ahelyett, hogy effektív pluszt hoznánk be az országba, lehetőségeket, munkahelyeket teremtenénk. Nem hiszem, hogy a K+F ösztönzésben jelentős változás lenne jövőre, mert nincs miből. 2013 egyfajta döntési pont is lesz abból a szempontból, hogy a gyógyszeripar egyáltalán marad-e az országban. Az, hogy pusztán gyártást hozunk az országba, önmagában semmit nem fog megváltoztatni, ez csak a látszat. A gyártás nem a legmagasabb hozzáadott értékű tevékenység. Sokkal érdekesebb lenne a magyarországi biotechnológiai szektor kkv szinten való megerősítése, mert ha ezt meg lehetne tenni, ők olyan hozzáadott értékű termékeket tudnának előállítani, amelyek jelentősen növelnék a GDP-t. 

P.: Sokat hallani arról, hogy a gyógyszeripar modellváltás előtt áll. Ön hogyan látja az iparág kilátásait? Melyek lehetnek a fejlődés új irányai? 

Sz.T.: Ha az originális kutatásokat vesszük alapul, azt lehet elmondani, hogy egyetlen új molekula vagy indikáció a sikertelen projektekkel együtt 3,4-8,7 milliárd dollárba kerül, cégektől függően. 4 milliárd dollár felett egyetlen projekt sem kifizetődő. A gyógyszeripar nagyon komoly modellváltás előtt áll, a tekintetben legalábbis, hogy hogyan csinálja a saját kutatás-fejlesztési működését. Van persze 1-2 olyan vállalat, amely olyan hatékony, hogy megtermeli a fedezetet, de el fogunk érni egy pontot, amikor ez nem így lesz. Nem lesz ott a háttér, mert generikussá válnak az eredeti készítmények. Az egész rendszer, a technológia rendkívüli mértékben változik a gyógyszeriparban, akárcsak a fizetési hajlandóság. Folyamatosan fejleszteni kell az üzleti modellünket, függetlenül attól, hogy milyen a külső környezet.