Gyógyszerhiánytól tartanak a patikusok a kormány árcsökkentése után

“Az emberek aggódnak a megszokott gyógyszereik támogatása miatt, azúj támogatási lista megjelenése óta sokan érdeklődnek telefonon ésszemélyesen is” – mondta az [origo]-nak Hávelné Szatmári Katalinpatikus, a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetségénekelnöke az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) októbertől hatályos új gyógyszerár-támogatási rendszerének fogadtatásáról.

A gyógyszerkasszának a várakozások szerint jövőre már húszmilliárdforintot megtakarító rendszer sajátossága, hogy miközben kétezerorvosság csaknem fele olcsóbb lett, a támogatás csökkenése miatt többszáznak nőtt a fogyasztói ára, esetenként az eddigi sokszorosára. Apénztár vaklicitet hirdetett a gyógyszergyártók között, melyeknek egymás árainak ismerete nélkül kellett ajánlatot tenniük, majd egy másodikfordulóban mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy alkalmazkodjon alegalacsonyabb árhoz. Az OEP az olcsóbb termékekre adott ártámogatássalösztönöz a vásárlásukra – ezek általában úgynevezett generikus(szabadalom által már nem védett hatóanyagot tartalmazó) szerek.

Kevés idő maradt a váltásra

“Nekünk az is a dolgunk, hogy érveljünk a generikus program mellett,de az emberekben érezhetően van egy ellenállás, sok esetben erőszaknakérzik, ha gyógyszert kell váltaniuk. Szerintem nem helyes sokszorosárral büntetni azokat, akiknek adott esetben a legolcsóbb szer nemmegfelelő. Az új rendszernek biztosan vannak előnyei, de úgy tűnik, hogy a megalkotása során a betegek szempontjait senki sem gondolta át” -mondta Hávelné Szatmári Katalin.

A szövetség elnöke szerint szakmai oldalról is probléma, hogy kevésidőt hagytak a váltásra. “Úgy nem lehet ekkora változást bevezetni, hogy egy hét marad reagálni rá. Legalább egy hónapra lenne szükség. Már csak azért is, mert amit a patikák már beszereztek a régi áron, azt iskötelesek októbertől az új – esetenként sokkal alacsonyabb – ároneladni” – magyarázta a szakember. Hozzátette, a dráguló szereken isbuknak, hiszen azokat mostantól senki sem fogja venni, így a nyakukonmarad. Mindez szerinte patikánként százezres nagyságrendű veszteségetokozhat, ami félévenként, az újabb vaklicitek alkalmával megismétlődhet.

OEP: Nem minősül gyógyszerváltásnak

Hasonló fenntartásokat említett a Hálózati GyógyszertárakSzövetségének elnöke is. “A törvényalkotók szándékát értjük, azárverseny eredményeként az állam valóban kevesebbet költ agyógyszerekre, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a fiskális szemlélet abetegek érdekeit képviseli. Átfogó reformra lenne szükség, ehelyetttűzoltás folyik a gyors megtakarítás reményében” – mondtamegkeresésünkre Korodi Karolina.

“Az azonos hatóanyagú készítmények azonosságát erre hivatott magyarvagy európai uniós ügynökség igazolta. Szerte a világon bevettgyakorlat, hogy a betegek időről időre más-más cég termékeit kapjákugyanabból a hatóanyagból, van, ahol ez havonta változik. Ez a generikus program része, sehol nem minősül gyógyszerváltásnak” – írta az[origo]-nak a felvetésre reagálva az OEP sajtó- és kommunikációsfőosztályának vezetője, Csete Beáta.

Lesz elég gyógyszer?

Korodi szerint ellátási problémák is jelentkezhetnek, miután azárversenyben sok kisebb forgalmú cég került jó helyzetbe akonkurenciának mélyen aláígérő ajánlataival. “Ha mindenki rövid időnbelül a legolcsóbb készítményt akarja megvenni, akkor az nyilvánvalóannem működik. A gyártóknak a gyártási volumen módosítása több hónapba,akár fél évbe is telik” – jegyezte meg Korodi Karolina. Hávelné Szatmári Katalin szerint “kisebb váltások után korábban is voltak olyanidőszakok, amikor nem lehetett rendelni egyes szerekből”.

Arra a kérdésünkre, hogy nem jelenthet-e a problémát a kisebb gyártók kapacitása, Csete Beáta azt válaszolta, “a jelenlegi információinkalapján” ilyen probléma nincs: a vártnál több gyártó került helyzetbe,és szint “nincs olyan hatóanyag, amelynek esetében a korábbi több gyártó helyett most csak egy lenne kiemelt helyzetben”. Közölte, hogy az agyártó, amely a vállalása ellenére nem tudja a szükséges mennyiségűgyógyszert szállítani, “elveszíti a preferált státuszát, nem rendelhetőközgyógyellátásra”, és a következő eljárásnál hátrányból indul.

Bonyolult rendszer

Egy névtelenséget kérő gyógyszertári vezető úgy tájékoztatta az[origo]-t, hogy van olyan hálózat, amely a bonyolult rendszer miattkénytelen volt “értelmező kézikönyvet” készíteni a gyógyszerészekszámára, hogy annak segítségével tudjanak döntéseket hozni arendelésről, készletezésről. Ha ugyanis valaki rosszul dönt, súlyosmilliókat bukhat – ha nem tartja a készítményt, akkor azt máshol veszikmeg.

Az OEP szerint viszont “az október 1-jétől ismert új árak jelentősrésze augusztus 23-a óta ismert a gyógyszerészek előtt”, és a pénztár”külön anyagokkal” segítette az orvosok és a gyógyszerészekfelkészülését. A nagykereskedők naponta kétszer szállítanak mindengyógyszertárnak, “bár valóban figyelni kell az átállásra, de fel lehetkészülni rá” – áll az OEP válaszában.

A magyarországi cégek piacot veszítenek

Az, hogy több kis, generikus gyártó jól szerepelt a vakliciten, aztis jelenti, hogy számos nagy cég jelentős piacot veszített. Egy, aszakmából már visszavonult, neve elhallgatását kérő korábbigyógyszeripari vezető kérdésünkre azt mondta, a négy nagy magyarországigyártó közül a Richter és az Egis bukta a nagyobbat, a Teva és a Sanofikisebbet.

Hozzátette viszont, a Richter és az Egis feltehetően azért nem mentek nagyon mélyre az árlicit során, mert arra számítanak, hogy a kisebbcégek nem fognak tudni eleget szállítani, és emiatt fél év múlvakieshetnek a rendszerből. A két nagy magyar számára veszélyes is lennesokat engedni az itthoni árakból, mert azokat exportpiacaikon isfigyelik, és számon kérik rajtuk az ügyfeleik.

“Felelős cég nem mehet le olyan árszintre, amilyenre most sokanlementek. Félő, hogy a rövid távú stratégiát alkalmazó cégek miatt abetegek pár hét vagy hónap múlva már nem fogják találni a patikákban agyógyszerüket” – mondta érdeklődésünkre Beke Zsuzsa, a Richter GedeonNyrt. kommunikációs vezetője. Közölte, a Richternek a piacvesztés évesszinten hárommilliárd forintos kiesést jelent, és ehhez még jön 4,1milliárd az orvoslátogatói díjak emelkedéséből. Emiatt a társaságnálegyelőre létszámstop van, csökkentik a belföldi marketingköltséget, ésfolyik a portfólió felülvizsgálata – vagyis lesz olyan termék, amelyet a Richter nem fog tudni a piacon tartani.

Újra kell gondolni a stratégiát

“A vaklicitrendszer bevezetése az Egis számára piacvesztést éskétmilliárd forint bevételcsökkenést okoz, ami rövid távon a kutatási,fejlesztési és beruházási lehetőségeink szűkülésével jár. Összességébenpedig a változás a hazai piac összes szereplője számárakiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot eredményez” – közölte MenthyMariann, az Egis Nyrt. kommunikációs vezetője. “Az egyik, több mintfélmilliárd forint forgalmú gyógyszerünk árát a felére kellett volnacsökkentenünk ahhoz, hogy a beteg annyiért juthasson hozzá, mintkorábban. Ezen az árszínvonalon magyarországi körülmények közöttmegoldhatatlan a gyártás” – tette hozzá.

“Miközben árbevételünk háromnegyede exportból származik, nyereségünk94 százalékát magyarországi fejlesztésekbe forgatjuk vissza. A hátrányos adókörnyezet ellenére is csak Magyarországon kutatunk, fejlesztünk ésgyártunk, magyar bázisról látjuk el exportpiacainkat. Ez immárbehozhatatlannak tűnő versenyhátrányt jelent a magyarországinálkedvezőbb környezetből licitáló versenytársakhoz képest. Hosszú távontehát újra kell gondolnunk a tisztán hazai bázisra alapozottstratégiánkat, és erőforrásokat kell átcsoportosítanunk olyan piacokra,ahol adottak a fejlődés lehetőségei” – áll az Egis válaszában.

Garanciát vállaltak az ellátás biztonságára

“Nem tudok olyan jelentős cégről, amelynek jó lenne az újszabályozás, mi is veszítünk rajta, legfeljebb a kisebb generikusgyártók profitálhatnak belőle” – mondta az [origo]-nak egy nagynemzetközi gyógyszergyártónak az egyik, szintén a neve elhallgatásátkérő alkalmazottja. Szerinte ugyanakkor ha a megtakarított pénztinnovációra, tehát új gyógyszerek befogadásának támogatására költenék,még jól is működhetne a rendszer, bár elismerte, hogy az eddigi jelzések alapján, a költségvetés jelenlegi helyzetében nem valószínű, hogy ígyfog történni.