Hamarosan parlament elé kerül

Az államtitkárság kifejtette: a beteg-együttműködés leírására számosdefiníció született, gyakran alkalmazzák a terápiahűség kifejezést is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium előterjesztése a nemzetközi irányelvekszerint az adherencia definícióját vette alapul. Így az újgyógyszer-támogatási rendszerben mérvadó lesz „az egyén egészségügyiszakemberrel egyeztetett ajánlásoknak megfelelő viselkedése agyógyszerszedés, a diéta és az életmódváltozás területén”.

Mint kiemelték, a koncepciót – mint minden más egészségügyi tárgyúelőterjesztést – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium munkatársaikészítették szakértők és a társminisztériumok bevonásával. A tervezet atársadalmi és közigazgatási egyeztetésen túl van, az államtitkárság atársadalmi egyeztetés keretében a szakmai szervezetekkel és agyártókkal, valamint a forgalmazókkal múlt pénteken szóbeli egyeztetéstis tartott – áll a közlésben.

Az utóbbi időben több cikk ismegjelent a gyógyszer-támogatási rendszer tervezett átalakításának egyes elemeiről. Szerdán a Népszabadság és a Világgazdaság is azt közölte:többet fizethetnek gyógyszereikért a jövőben azok a betegek, akik nemműködnek együtt az orvossal egészségük érdekében.

Mindkét lapúgy tudja, a „beteg-együttműködési programot” először a keringésiproblémákkal élők és a krónikus tüdőbetegségben szenvedők körébenpróbálnák ki. Aki nem szeretne többet fizetni a patikában, mint eddig,annak vállalnia kell, hogy mozgással, étrendváltással, rendszeresgyógyszerszedéssel javít egészségi paraméterein.