Hatósági fellépés az oltásmegtagadók ellen

Jogi lépéseket fontolgat az ÁNTSZ a Nebáncsvirág Egyesülettel és vezetőjévelszemben. A zalaegerszegi szervezet ugyanis tudománytalan, megalapozatlanérvekkel próbálja meggyőzni a szülőket, hogy ne adassák be gyermekeiknek akötelező védőoltásokat – mondta Ócsai Lajos, az OrszágosTisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője.  A főorvos példakéntemlítette, hogy az egyesület azzal akarja bebizonyítani, hogy felesleges ajárványos gyermekbénulás elleni oltás, hogy a betegséget valójában nem is avírus, hanem az ipari forradalom okozta.

Ócsai Lajos megemlítette azt a tárgyilagosságtól mentes egyesületi érvet is,miszerint a himlős betegségek csökkenése mögött sem az oltás áll, sőtt valójábana vakcinától többen haltak meg, mint magától a kórtól. A TBC elleni védőoltássalszemben pedig olyan felmérés eredményeit hozza fel a szervezet bizonyítékként,amely 1970-ben készült, tehát rég nem aktuális.

Az OTH főosztályvezetője szomorúnak tartja, hogy az egyesület elnöke maga isegy vegyespraxist vezető háziorvos. Tudomása szerint a háziorvos – bár a törvénykötelezné, – nem hajlandó beadni a gyermekeknek a védőoltásokat. Aki akörzetében mégis ragaszkodik a megelőző vakcinákhoz, azt a háziorvos helyetteseoltja be.

Ócsai Lajos szerint a legnagyobb baj, hogy az érintetteket nem lehetmeggyőzni észérvekkel. „Az ÁNTSZ tiszteletben tarja a vallási meggyőződést.” –mondta a járványügyi szakember – Például a Jehova Tanúinak, akik nem vehetnekmagukhoz semmilyen vérkészítményt, a gammaglobulin helyett a szolgálatalternatív prevenciót ajánlott, amit azok el is fogadtak. Az egyesület azonban,a védőoltás általános elutasításával kizárja az alternatív megoldásokat.