Kifogyóban a gyógyszerkassza

A gyógyszerkassza egész évre eredetileg engedélyezett 276 milliárdforintjából június végéig 161 milliárd már el is fogyott. Szakértőkszerint ennek alapján egészen nyilvánvaló, hogy ez a tavalyi egész évesteljesítéshez képest eleve 100 milliárd forinttal, vagyis 30 százalékkal alultervezett büdzsé nem fedezi a várható kiadásokat. Ha pedig méghozzávesszük, hogy a Széll Kálmán Terv legutolsó verziója szerinttovábbi 10 milliárddal még tovább kellene kurtítani a gyógyszerkasszát,meglehetősen illuzórikusnak tűnik ennek az elvárásnak a teljesítése.
Érdemes tehát megfontolni még a jövő évi költségvetés részleteinekelfogadása előtt, mennyire életszerű, hogy a Széll Kálmán-terv 2.0szerint jövőre újabb 120 milliárd forintot még az idei büdzséhez képestis faragni kellene a 2013-as előirányzatból – vélik a VG általmegkérdezett gyógyszerpiaci elemzők.

Mindeközben a gyógyszergyártók és –forgalmazók továbbra is fizetnek,mint a katonatiszt: az év első hat hónapjában kötelező befizetéseikmajdnem 90 százalékát teljesítették már. Ami azt jelenti, hogy az 52milliárd forintos előirányzatból több mint 46 milliárdot befizettek azEgészségbiztosítási Alapba. A gyógyszerekéhez hasonlóan nagyobb arányútúlköltés mutatkozik még a gyógyászati segédeszköz-támogatási soron is: a fél évre tervezett mértékhez képest 3,7 milliárd forinttal, 8,6százalékkal ment el több erre a célra.

Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai között azonban van két olyantétel, amelyik arányaiban még ennél is jobban elszaladt: a postaköltség, amire az éves keret 110, és az „egyéb kiadások”, amire az egész évielőirányzat 125 százalékát elköltötték fél év alatt.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál ez utóbbit egyrészt azáremelkedéssel, másrészt azzal magyarázzák, hogy a hozzájuk került újkiadási tételekhez (például rokkantsági és rehabilitációs ellátások,terhességi gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülőkkompenzációja) kapcsolódóan jóval többet kellett levelezniük.

Az „egyéb kiadások” belső tartalmáról ugyan nem sikerült részletesebb információt kapnunk, mindenesetre azzal nyugtattak meg minket: amintegy 1,1 milliárdos előirányzat-túllépés elszámolás-technikai okokravezethető vissza, amit a következő hónapban rendeznek is.

A gyógyszerkassza idő előtti kifulladása az ellátásban nem jelenthetproblémt, ilyen esetben annyi történik, hogy az államnak valahonnanmáshonnan kell pénzt átcsoportosítania, azaz a költségvetésen üt lyukat a kassza forrástúllépése.