Magánegészségügy: fellendülés várható Közép-Európában

A fejlesztések a magán egészségügyi szektorban a jelentésben vizsgált mind a hat országban korlátozottak voltak. Az elmúlt két évben a gazdasági visszaesés miatt a befektetők kerülték ezt az ágazatot, ugyanakkor az állami szektor költségvetését is érzékenyen érintette ezaz időszak, amely romló helyzetet okozott az állami egészségügyiágazatban: az alulfinanszírozottság mélyült, az infrastruktúraleromlott, a személyzet mindenütt alulfizetett. Ennek következtébenegyre több beteg választja a magán-egészségügyi létesítményeket.

A legújabb PMR jelentés a Közép-Európa magán egészségügyi piacával,illetve a 2011-2013 közötti időszakra vonatkozó fejlesztésielőrejelzésekkel foglalkozik. Átfogó elemzést nyújt a Cseh Köztársaság,Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Románia és Bulgária egészségügyi ágazatának legújabb eredményeiről, továbbá olyan fontos adatokkal isszolgál, mint a piac mérete, szerkezete, valamint 2013-ig várható piacitrendeket és fejlesztési előrejelzéseket is összefoglalja.

A vizsgált hat ország teljes piaca 2007-2010 között közel 25százalékkal, 4,7 milliárd euróról 5,9 milliárd euróra hízott, annakellenére, hogy a pénzügyi válság nyomán a betegek vásárlóereje isjelentősen megcsappant. 2010-ben a piac kezdett ismét talpra állni.

Értékét tekintve a legfontosabb piac a régióban a lengyel és a cseh, amely körülbelül az összérték 70 százalékát adja. Hazánkban, a jelentés szerint megnehezíti az előrejelzést a politikai döntések következetlensége. A többi piac fejlesztési terveit figyelembe véve a szakértők szerint hazánk magán egészségügyi piaca csökkenni fog: 2013-ra 300 millió euróra. A legnagyobb növekedést Románia és Bulgária piaca érheti el, igaz,meglehetősen alacsony bázisról: 2010-ben az egy főre jutó egészségügyikiadások értéke az említett két országban mindössze 20 euró volt,szemben a csehországi 200 euróval.

A jelentésben foglalt hat ország egészségügyi kiadásaiátlagosas a GDP 5 százalékát tették ki, a legalacsonyabb értéketRomániában, a legmagasabbat Csehországban mérték. A helyzet2010-ben még romlott, 2009-ben ugyanis még a GDP átlag 7,2 százalékátfordították a régió országai egészségügyi kiadásokra.