Megszűnne a munkaviszonya az államhoz kerülő kórházak igazgatóinak

Megszűnne a munkaviszonya az államhoz kerülő kórházak és szakrendelők főigazgatóinak, valamint gazdasági vezetőinek – írta a Magyar Nemzet abirtokába került jogszabálytervezetre hivatkozva pénteken.

A Magyar Nemzet szerint ez nem jelenti azt, hogy minden poszton biztos a személycsere,valószínűleg lesznek olyan intézményvezetők, akikre a későbbiekben isszámítanak.

A lap szerint a fővárosi kórházak és szakrendelők 2012. január 1-jénkerülnek állami tulajdonba, és valószínűleg eldőlt az is, hogy atelepülési önkormányzatok felügyelete alatt működő egészségügyiintézmények is átkerülnek az államhoz, ezeknél az átadás-átvételidőpontja 2013. január 1-je lenne.

Az államhoz kerülő intézményekben a tulajdonosi felügyelőtanácsokmegszűnnek, és ugyanez a sors vár a korábban sokat kritizált regionálisegészségügyi tanácsokra is – írta a Magyar Nemzet.