Megtévesztette a betegeket a szívgyógyszer

25-26 ezer doboz olyan szívgyógyszer került a patikákba, aminek más volt a neve a dobozon és más a belső buborékcsomagoláson; a gyógyszergyártók szövetsége felügyeleti eljárást kezdeményezett – írta a Népszabadság szombaton.

A Nebacop nevű szer kibontás után Nebivolol Heumann 5 mg Tablettenre változott, és bár a két név ugyanazt a hatóanyagot takarja, a gyártói szövetségek szerint ez példátlan eset, amely veszélyezteti a gyógyszer biztonságos alkalmazását. A Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezért felügyeleti eljárást kezdeményezett az emberi erőforrás miniszternél a forgalmazó ellen.

A lap információi szerint voltak olyan betegek, akik visszavitték a készítményt a patikákba, mert nem hitték el, hogy az van a dobozban, amit az orvos felírt. Mások attól féltek, hogy öszszekeverik majd más gyógyszereikkel, ha elfoszlik a papírdoboz, és voltak olyanok is, akik hamisítványnak vélték a készítményt.

A szóban forgó Nebacop nevű szer forgalmazója áprilisban nyert az egészségbiztosító vaklicitjén, olyannyira, hogy a következő hat hónapra ez lett az egyetlen gyógyszer, amely felírható a magas vérnyomásra a közgyógyellátottaknak. (A Nebacopot 15 ezer közgyógyellátott beteg szedi.) A cégnek azonban beszerzési gondjai adódtak, s hogy ellátási kötelezettségét teljesítse, Németországból szerzett be egy gyógyszert, amelynek hatóanyaga ugyan megegyezik a Nebacoppal, de más márkanév és német felirat szerepelt a csomagoláson.

A cég ügyvezetője a lapnak azt mondta: egyeztettek az egészségbiztosítóval, és mindenben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) útmutatásai alapján jártak el, amikor magyar feliratú dobozba tették a gyógyszert és külön tájékoztatót mellékeltek hozzá.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület osztja a gyógyszergyártói szövetségek aggodalmát, s úgy véli, a hatóságoknak hasonló helyzetekben van más lehetőségük is, mint hogy aláássák a gyógyszerek biztonságossága iránti bizalmat .