Mentességet kérnek a patikusok

Az Országgyűlés a napokban kezdte meg a vitátarról az indítványról, amely a helyi adókról szóló törvényt módosítaná. A javaslat szerint az egészségügyi alapellátást végző intézmények – jellemzően a háziorvosi, házi gyermekorvosi vállalkozások – ismétmentesülnének az építményadó megfizetése alól.

 

Ezzel visszarendeződne a korábbi állapot, amikor az egészségügyi ésszociális szolgáltatóknak nem kellett számolniuk ilyen kiadással. Tavaly novemberben azonban a törvényhozás megszüntette a mentességet, nem csekély ellenérzést kiváltva elsősorban a háziorvosok körében. Ám a status quo akkor sem állna helyre, ha a parlament elfogadná ajavaslatot, a módosítás ugyanis csak az alapellátó orvosiszolgáltatásokra vonatkozik, a patikákra nem. A Magyar GyógyszerésziKamara viszont az egészségügyi törvényre hivatkozva – amely agyógyszertárakat egészségügyi intézményként határozza meg – ezekre iskiterjesztené a mentességet.

 

Hankó Zoltán elnök szerint az egészségügy finanszírozása amúgy is „gyenge lábakon áll”, a kedvező döntés segítene az érintettek helyzetén.

 

A Magyar Hírlap szerint az elképzelésnek akadnak támogatói, ugyanakkor az álláspont megoszlik a mentesség kiterjesztésében. Többen úgy vélik, a körbe csak a kisebb forgalmú, létükért küzdő gyógyszertárakat kellene bevenni, a jelentős profitot hozó patikák változatlanul fizetnének építményadót.

 

Forrás: medicalonline.hu