Mindennél fontosabb a közkiadások korlátozása

A lakosság rossz egészségi állapota és a kórházi ellátást helyettesítő gyógyszeres terápiák szükségessége miatt a gyógyszerkassza jelentős csökkentése nem támasztható alá sem szakmai, sem gazdasági érvekkel – szögezte le Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője a Figyelő múlt heti konferenciáján, ahol a Syreon Kutatóintézet tanulmányát mutatta be. A kutatók arra keresték a választ, hogy sokat költünk, vagy sem a gyógyszerekre, s mennyire megalapozott szakmailag, illetve milyen következményekkel járhat a Széll Kálmán-terv gyógyszerágazati fejezete.

Az utóbbi években kevés elfogulatlan értékelés jelent meg a hazai gyógyszerkiadások nagyságáról Kaló Zoltán szerint. Míg a gyógyszerágazat szereplői, az orvosok és a betegszervezetek képviselői nyilván amellett érveltek, hogy a lakosság egészségi állapotához képest kevés a gyógyszer-közkiadások mértéke, az aktuális kormányzatok költségvetéséért felelős szakemberek és a nemzetközi pénzügyi szervezetek képviselői ugyanakkor a kassza csökkentését szorgalmazták. Hogy melyik félnek van igaza, azért sem egyszerű kideríteni, mert a finanszírozói döntéseket nem transzparens módon, objektív kritériumok alapján hozzák, a döntések háttérdokumentumai pedig nem hozzáférhetőek a közvélemény és a kutatók számára, tette hozzá Kaló Zoltán.

Munkatársaival kutatásuk során feldolgozták az elérhető legfrissebb szak- és laikus irodalmi forrásokat, konferencia előadásokat, valamint beszélgetést folytattak az ágazat számos szereplőjével. Pénzforgalmi szemléletben kíséreltek meg becslést adni arról, hogy a különböző csatornákon keresztül mekkora volt a hazai gyógyszerkiadások nagysága 2011-ben.

Számításaik szerint a hazai gyógyszerkiadás nagysága 635,1 milliárd forintra tehető, amelynek 35,8%-át magánforrásokból finanszíroztuk. A teljes gyógyszerkiadások a GDP 2,3%-át tették ki, melynek jelentős csökkenése várható a 2012-2014 közti időszakban. Az OEP gyártói befizetésekkel korrigált járóbeteg-gyógyszerkiadása 2011-ben a GDP 1,1%-át tette ki (üzemgazdasági szemléletben 1,0%-át), azonban ez 2012-ben várhatóan a GDP kritikusnak tekinthető 1%-os küszöbértéke alá fog esni, még akkor is, ha figyelembe veszik a tételes (kórházi) finanszírozásba átsorolt gyógyszerkör tervezett kiadásait is.

További becslések szerint az SZKT megvalósulása esetén 2013-ban várhatóan a GDP 0,7%-a alá esik a gyógyszer-közkiadás. 
A kutatók szerint ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi pár évben – politikai állásponttól függetlenül – a közkiadások nagyságának korlátozása fontosabb célkitűzése volt az egészségpolitikának, mint az egészségnyereség maximalizálása a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokból.

Az egészségpolitikai döntéshozók nem értek el jelentős eredményeket a gyógyszerfelhasználás hatékonyságára vonatkozó prioritásokban. Például a gyógyszeresen kezelt cukorbetegek jelentős része nincs célértéken, és ennek is köszönhető, hogy nőtt a betegség komplikációiból adódó társadalmi teher (a művesekezeltek, a vakok, a lábamputációk száma emelkedett). A daganatos megbetegedések halálozási mutatója a rosszul szervezett ellátórendszer és a hozzáférési korlátok miatt nem csökkent, annak ellenére sem, hogy papíron elérhető az összes korszerű gyógyszeres technológia.

Az OECD egészségügyi adatbázisának elemzése alapján összefoglalva kijelenthető, hogy a közepes jövedelmű országokhoz hasonlóan Magyarországon relatíve magas a teljes gyógyszerkiadások aránya a GDP százalékéban, amelyet csökkentene a gyártói befizetések miatt szükséges korrekció. Így a Széll Kálmán-terv előtti időszakban az ország gazdasági fejlettségének és a visegrádi országok átlagának megfelelő volt a gyógyszerekre fordított közkiadások relatív és abszolút mértéke.

Az OEP gyógyszerkassza egy főre jutó közkiadása még a gyártói befizetések korrekciójának figyelembevétele nélkül is abszolút értékben csak két OECD-ország (Észtország és Lengyelország) kiadásait haladta meg 2009-ben.

Bár a gyógyszerekre fordított közkiadások jelentős csökkentése javíthatja az államháztartási egyensúlyt, s rövid távon eredményes makrogazdasági intézkedést jelenthet, azonban egészségpolitikai szakmai és gazdasági érvekkel sem támaszható alá a gyógyszerkassza csökkentése. Mindezen túl rövid- és hosszú távon az összes érintett szereplőt negatívan érintik a megszorító intézkedések, beleértve a gyógyszerszedő lakosságot, orvosokat, egészségügyi intézményeket, gyógyszertárakat, nagykereskedőket és gyógyszergyártókat, sőt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is.

A politikai döntéshozóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen következménnyel jár a gyógyszerkiadások csökkentése. A várható hatásokról objektív módon tájékoztatni kell a szakmai szereplőket, a gyógyszerszedőket és a lakosságot, hívják fel a figyelmet a tanulmány szerzői.