Miniszterelnöki találkozó: terítéken a megyei kórházak

A csütörtöki találkozón információink szerintelsősorban a pénzügyi nehézségekkel küzdő önkormányzatok megsegítésétszolgáló pályázati keret elosztásának elveiről lesz szó, amelyből azidei első körben kimaradtak a megyék. A fenti célra egyébként 2011-ben31 milliárd forintot különített el a költségvetés, s bár ez atartalékokból még további öt milliárddal kiegészíthető, csepp atengerben az önkormányzatok nemrég összesített 1247 milliárd forintos,különböző tételekben fennálló adósságállományához képest. S bár azegészségügytől látszólag távol álló témáról van szó, valójában ez adjaazt a keretet, amely akár döntően befolyásolhatja az ország fekvőbetegintézményeinek további sorsát.

S van még egy politikai elem, amit hiba lenne figyelmen kívül hagyni: ez az országgyűlési képviselők számának tervezett csökkentése, illetve a polgármesterek kizárása a Parlamentbe választhatóságból. Jelenleg a polgármesteri (megyei elnöki) tisztség igen sok esetben kéz a kézben jár a képviselőivel. Ám az érintettek mindegyike döntenikényszerül arról, hogy a jövőben inkább a parlamenti munkát részesítenéelőnybe akár egy államigazgatási karriert álmodva magának, vagy ahelyhatósági tisztséget választja. Ez a már most megmutatkozó választási kényszer ugyancsak befolyásolja a kórházak jövőbeni helyzetét, hiszenaz intézmény működtetés nem csak felelősség és gond, hanem erő éshatalom is egyben. Népiesen szólva az üléspont igencsak befolyásolja azálláspontot.

Az információk az elmúlt hónapokban végig arról szóltak, hogy a teljesen sajátos helyzetű fővárost kivéve, a Semmelweis Terv megfogalmazói nem az intézmények állami kezelésbe vételével, hanem indirekt módszerekkel tennék a nagytérségi betegút szervezésszerves részévé a városi illetve megyei kórházakat. Jól belegondolvaehhez a betegutak – a beutalási rend -, valamint a kapacitáselosztáserőteljes kézben tartása is elegendő lenne, hozzájuk társítva a sokatemlegetett közös, nagytételű beszerzéseket. De úgy tűnik, ebben a„nagypolitika” mellett az ágazaton belül is zajlanak még a szakmaiviták.

A vita lényegében két téma körül csomósodik: milyen szinten, s ki szervezze a betegutakat illetve ki működtesse a kórházakat. A Semmelweis Terv nagytérségi koncepcióval számol, amelyen belül három – kis- és nagytérségi illetve országos – szinten zajlana abetegirányítás, a progresszivitás mentén ehhez igazítva azellátórendszert. Ebben a koncepcióban – a már említett fővárost kivéve,amelynek sajátos helyzetét az adja, hogy az ország ágazati kapacitásának 40 százaléka itt található, amelyen ráadásul 13 féle tulajdonososztozik, s ahol hosszú évek óta egyre elszántabb piaci harc zajlik azegyetemi klinikák valamint a tucatnyi önkormányzati kórház között -, úgy tűnik mindegy, hogy ki a városi és megyei kórházak működtetője. Az állami kezelésbe vétel – még akkor is, ha a jelenlegi másfélszáz helyett legfeljebb 70-80 aktív ellátást nyújtó kórház maradna – akkora feladatot, s anyagi erőforrást igényelne a szaktárcától, amelynekvállalására jelenlegi struktúrájában, s anyagi kondícióit tekintvefelkészületlen. Mindez persze döntés kérdése, lehet újfőosztályokat vagy központokat létrehozni, s anyagi bázist teremtenimögéjük. De ebben az esetben azzal is számolni kell – csupán a példaokán -, hogy az életpályamodell, az orvosbérek rendezésének kényszere mellé több mint százezer egészségügyi dolgozó munkáltatójaként arról is intézkedni kell, hogy a jövő évi adóváltozások miatt ne csökkenjen senki nettó bére. Nem véletlen, hogy pro és kontra nagy viták zajlanak az állami kezelésbe vétel előnyeiről és hátrányairól

A kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon elve alapjánalakult ki egy közbenső megoldást kínáló koncepció. Ez a négy egyetemiközpontra (Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs), valamint Miskolcra ésGyőrre bízná a térségi betegút szervezést, ám mellettük megtartanákönálló entitásukat a megyei, s városi kórházak is. Emellé sorakozott fel az elmúlt hónapokban egy újabb teória, amely megtartaná a megyei kereteket, ám a betegút szervezést nem a megyére, hanem a megyei jogú városokra bízná.

A főváros önkormányzat kórházainak átadásáról szóló határozat felvetette az egészségügyi ingó és ingatlan vagyon tulajdonlásának kérdését is. Amennyiben az állam csupán kezelésbe veszi a kórházakat, úgy a vagyonaz önkormányzatnál marad, szimpla államosítás esetén azonban azépületek, gépek-műszerek is az új tulajdonoshoz kerülnek. S bár azegészségügyi vagyon nagyságával kapcsolatban nap mint nap óriási számokröpködnek, az összegeket nem árt fenntartással kezelni.

Már a 2007-es kórházbezárások tapasztalata is azt bizonyította, hogy a káosz nem csak a rendszerben, hanem az ingóságokban is tetten érhető.Kiderült, hogy legfeljebb a rozsdás vaságy állami, az értékes műszerekszinte mindegyikének van tulajdonosa – akár egy alapítvány, akár egy cég „képében” -, így hamar elszálltak az eladásból származó bevételeknagyságához fűződő remények. A végén már ingyen lehetett bármit elvinni a készletből. A fővárosi kórházak ingó – gépek, műszerek – vagyonát például az azótaejtett Budapest Holding előkészítésekor nettó értéken 18 milliárdrabecsülték, hozzátéve azonban, hogy a berendezések átlagéletkora 6-15 évközött van.

Nem jobb a helyzet az ingatlanokkal sem, amelyeket – mivel az önkormányzati törzsvagyon részét képezik – csak akkor lehet értékesíteni, ha megszüntetik eredeti funkciójukatÁm ekkor sem igen kapkodnak értük. A megszűntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Budapest egyik valóban legfrekventáltabb részén található egykorirészlegét – a Völgy utcait – hosszú évekig árulták, míg 2007-ben gazdára talált, az ugyancsak bezárt Svábhegyi Gyermekkórháznak van olyan ingatlana, amelyen közel másfél évtizede nem tudnak túladni,holott nem a zsibongó Ferenc- vagy Józsefvárosban, hanem a fővároslegszebb fekvésű kerületében, a XII.-ben található. Idén februárbanismét eladásra hirdette meg Pest megye önkormányzata a valaha a Rókus kórház budai központjának számító épületegyüttest, a Budagyöngye kórházat. Akkori információk szerint a megyeháza már legalább négyszer kísérelte meg értékesíteni az ingatlanbecslők szerint körülbelül egymilliárdos értékű Budagyöngye kórházat, mindannyiszor sikertelenül. 

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a vagyonügy inkább az egymássalszembenálló pártok harci fegyvereként, mintsem az ágazat számára valóban bevételt jelentő eszközként jelenik meg. Nagy kár, mert lenne min túladni és bontani, s helyettük korszerűt, XXI. századit építeni. De a történet most épp nem erről szól.