NEK: hét pontos javaslat az egészségügy rendbetételére

Szerző: | 2016. febr. 12. | Blogbejegyzés

A többek között szakmai szervezeteket, kamarákat és betegszervezeteket is magába foglaló Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal hét pontban foglalta össze az ágazatot érintő legégetőbb problémákat és megoldásokat. A javaslatok és követelések között kapott helyet, hogy a kormányzat haladéktalanul indítsa meg az ágazi bérrendezést a következő 5 évre vonatkozóan, valamint, hogy az Ágazati Kollektív Szervezet kialakítása még a tavasszal esedékes költségvetési vita előtt történjen meg.

hgysz-egeszsegugy

Az intézményi keretekkel kapcsolatban a NEK önálló egészségügyi minisztérium felállítását kéri, valamint szükségesnek tartják a közfinanszírozott ellátást nyújtó intézményrendszer fenntartását és fejlesztését. A résztvevők szerint az egészségügy erősen alulfinaszírozott, ezért véleményük szerint az ágazatra fordított kiadások mértékét fel kell emelni a GDP 6,5%-ra.

Az ülésen az egészségügyi kormányzat és ellenzéki pártok képviselői is részt vettek.

A NEK további javaslatairól, valamint az egyeztetés hátteréről a Weborvos oldalán olvashatnak részletesebben.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.