Népszabadság: 16 egészségügyi intézmény funkciója változhat

A lap pénteki számában megjelent interjúban az egészségügyiállamtitkár elmondta, hogy az intézményekkel március végéig amegállapodásig, április végéig a szerződéskötésig el kell jutniuk. Ajövőben a háziorvos és a járóbeteg-szakorvos is érdekelt lesz abban,hogy ellássa a beteget, máskülönben azon a helyen nem éri majd megrendelőt üzemeltetni.

Az egészségügyi jövedelmek emelkedéséről azt mondta: “van, akinek már most is tudtunk többet adni, gondoljunk csak a rezidensi ösztöndíjakravagy a háziorvosok eszközfinanszírozására”. Emellett ha a bér nem is, de a jövedelem még az idén több lehet, hiszen az egészségügyben amunkahelyi pótlékok száz százalékkal emelkednek.

Hozzátette: valamennyi dolgozó kreativitásán is múlik, hogy mennyivel lesz több a borítékban. Együtt kell rátalálni azokra a lehetőségekre,amelyekkel bővíthetők a források: ha valaki képes például Magyarországra kutatási vagy gyógyítási feladatot hozni, annak ezt be kell tennie a”közösbe”.

Azt, hogy mennyivel lesz kisebb az ellátórendszer az átalakítás után, ágyra, lakosra pontosan még nem tudta megmondani, mert nincs véglegesdöntés. Az államtitkár annyit közölt, a jelenlegi adataik szerint 16helyen indokolt a funkcióváltás.

Ahol pedig ilyen lesz, ott minden esetben fejlesztési program ésforrás is társul a feladathoz. Közülük eddig öt önkormányzati ésintézményvezetővel osztottuk meg, hogy milyen jövő rajzolódik kiszámukra egy ellátási térképen. “Négyen örömmel fogadtákjavaslatainkat”.

Kérdésre azt is kifejtette: a népegészségügyi szakma egyértelműállásfoglalása, hogy a hazai influenzaoltás jó termék,összehasonlíthatatlanul olcsóbban jutunk a vakcinákhoz, mint bárki más a világon. Tragikusnak nevezte, hogy korábban egy tisztázatlan hátterűcéggel kötöttek egy bebetonozott szerződést. “Ha az állampolgári bizalom helyreállítását segíti az, hogy az állam szerepet vállal a cégben,akkor én ezt támogatom” – mondta.