Patikacsőd: tucatnyi gyógyszertár a tönk szélén

Újabb 10-12 somogyi patika jutott a tönk szélére, és a többiekre semvárnak könnyű idők. E hír a nagyobb városokban élőket talán nem rázzameg annyira, hiszen településükön több gyógyszertár is üzemelhet, de akistelepülési patikák bezárásával egész térségek maradhatnak ellátásnélkül. Ez is a betegek, a lakosság terheit növeli, nemcsak agyógyszerárak emelkedése szakemberek szerint – olvasható a Somogyi Hírlap Online oldalán.

Gara István, a Magyar Gyógyszerészi Kamara somogyielnöke úgy véli: hosszú évek egyre romló feltételrendszere, elsősorbanis az árrés elvékonyodása juttatta az ágazatot oda, hogy ma már egyrekevesebben gondolkoznak patikanyitásban. Az iparba vagy külföldre tartaz egyetemi gyógyszerészhallgatók négyötöde. Az erőn felül, s jellemzően még nyugdíjas éveiben is szolgáló gyógyszerészek elbúcsúzásával további lépéshátrányba kerül a vidék Somogyországa. Ez az orvoselvándorláshozmérhető gond, figyelmeztet Gara István.

A mintegy 2500 hazai gyógyszertár ötöde, 500 üzlet érhet lehetőségeivégére a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) alelnökénekértesülései szerint. Kinics László elmondta: a tavalyi83 milliárd forintos gyógyszerkassza-csökkentés kompenzáció nélkülkomoly bajok forrása lehet. Ez idő tájt már 350 vállalkozásnak voltnegatív saját tőkéje. Somogy 120-130 patikája az országoshoz hasonlóarányban került nehéz helyzetbe néhány évvel ezelőtt, amikor megírtuk,húsz-harminc lehet a csőd közeli állapotban lévők száma. Egyre többinkasszóval és jelzálogjog-bejegyzéssel kellett élniük anagykereskedőknek. Kaposváron is szűntek meg gyógyszertárak, Siófokonis, a Balatonnál többen vannak kritikus helyzetben. Két éve bezárt, éstalán soha nem fog kinyitni Babócsa gyógyszertára, pedig a községnek alélekszáma alapján el kellene tartania egyet, ami az elszegényedett,utazásra nehezen költő lakosságnak életbevágó lenne.

Mára a hazai gyógyszertárak több mint tízmilliárdos adósságothalmoztak föl. Minden milliárdnyi forgalomcsökkenés nagyjából 150 millió forintos árréskiesést jelent a patikáknak és 50 milliót anagykereskedőknek. A jövedelmezőség további szűkülése patikabezárásokhoz vezethet.

Gara István somogyi kamarai elnök úgy látja, a 90-es évek másodikfelében kialakult árrésrendszer alapozta meg a gondokat. Ehhez aszisztémához azóta nem nyúltak. Az öt éve létrejött árversenyeztetés, agenerikus (helyettesítő) készítmények előtérbe kerülése, s még számoshatás csökkentette a jövedelmezőséget. Nem utolsósorban a 2007-2010közötti liberalizáció. A lakosság városokba áramlása, a vidéklélekszámának – s persze emellett a fizetőképességének – a csökkenésetovábbi fenntartási nehézséget okozhat. Ami ellen csak a keresletlehetne orvosság, de azt csak nem adagolja senki…