Réthelyi: nincs ingyenes egészségügy, nincs ingyenes oktatás

Nyíltan elismerte Réthelyi Miklós péneteken este a HírTV-ben, hogy atárcájához tartozó ágazatok – köztük az egészségügy – csak a tervezettreformokkal fölszabaduló belső tartalékaikra számíthatnak.  A minisztermindezt a gazdasági körülményekkel magyarázta.

Amikor a műsorvezetők szóvá tették, hogy mintha éppen az erőforráshiányozna a nemzeti erőforrás minisztériumból, Réthelyi Miklósegyszerűen csak visszakérdezett: no és, milyen gazdasági teljesítményvolt az országban az elmúlt negyedévben?

Mint mondta: tudomásul kell venni, hogy nincs ingyenes egészségügy,vagy ingyenes oktatás. Azt a pénzt, amiből a pedagógus illetve az orvosbéreket fizetik, valahol össze kell gyűjteni. Most annyi van, amennyivan, ebből kell megvalósítani, amit lehet. Jelezte azt is, hogyhamarosan a kormány elé kerül az egészségügyi és az oktatási rendszertátalakító, konkrét lépéseket is meghatározó koncepció. Olyan, amellyel a jelen körülmények ellenére is működtethetők maradhatnak ezek arendszerek.

Hozzátette: az egészségügy átalakítását célzó Semmelweis Tervveleljutottak odáig, hogy az egészségügy átaalkításával már 2012-benmegtakarítások is lehetnek, amelyek visszaforgathatók. A jövedelmekpedig egyelőre az uniós forrásokból megnyerhető – arezidens-ösztöndíjhoz – hasonló pályázatokkal javíthatók. Mint mondta:már kora ősszel meghirdetik a szakorvosi ösztöndíjakat is, amelyekelsőkörben a rezidenseket oktató gyógyítóknak jelenthet többletbevételt. 

Réthelyi Miklós hangsúlyozta azt is, hogy csak akkor juthat azegészségügy többlethez, ha azt az ország gazdasági körülményei engedik.De akkor az egészségügy biztosan prioritást élvez majd. Utalt arra, hogy nem véletlenül mutatta be a kormányfő egy évvel ezelőtt, hogy azegészségügy megmentése, rendezése a feladata. Ám egyelőre a csodávallenne határos, ha a költségvetésből most oda adnák azokat amilliárdokat, amivel biztosítható lenne, hogy az orvosok mindent feledve csak a szakmájukkal törődhetnének. Mint mondta: „bízom abban, hogy ebbe az irányba haladunk, de a legutóbbi hírem alapján nem vagyunk még ott.”

Az oktatási reformról elmondta: ma már befektetésnek számít adiploma. Szerinte ezt jelzi, hogy kormányzati intézkedések nélkül is nő a költségtérítéses hallgatók száma a felsőoktatásban. Hangsúlyozta: vanolyan szak, ahol a hallgatók több mint fele fizeti tanulmányaköltségeit. A miniszter szerint a rendszert azért kell átalakítani, hogy az államilag támogatott képzésbe mindazok bejuthassanak, akikalkalmasak erre.