Sok a nemibeteg!!!

Idén az első negyedévben 7 százalékkal több szifiliszes megbetegedést jelentett a bőr- és nemibeteg-gondozó hálózat, mint tavaly január ésmárcius között. Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint azösszes, azaz 135 eset 71 százaléka a férfiakat érintette, és amegbetegedések felét a fővárosban diagnosztizálták. Nőtt a gonorreásokszáma is, míg tavaly az első három hónapban 240, addig idén az I.félévben 319 esetet regisztráltak, tehát egyharmaddal többet. Bártavalyhoz képest nem nőtt az új HIV-fertőzöttek aránya, viszont a2010-es jelentős emelkedés úgy tűnik, idén is folytatódik.

Hirdetés

Budapesten kívül a legtöbb szifiliszest Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentették. A nem szerinti megoszlására az volt a jellemző, hogy, a10-14 és a 15-19 évesek kivételével, minden korosztályban több férfitregisztráltak, mint nőt, a férfiaknál a 25-29 és a 30-34 éveskorcsoportban, a nőknél a 20-24 és a 35-39 éves korcsoportban fordultelő a legtöbb eset. A 319 gonorreás fertőzés csaknem 80 százalékátférfiaknál kórismézték. A trippernek, illetve kankónak nevezett betegség 57 százalékát a fővárosból jelentették, de sok eset volt Pest ésHajdú-Bihar megyében is. A 10-14 éves korcsoporton kívül, mindenkorcsoportban több férfi fertőzöttet diagnosztizáltak, mint nőt, azonban mindkét nemnél a 20-24 éves korcsoport volt a legérintettebb.

Nem változott az új HIV-fertőzöttek száma idén az első negyedévben(46), körülbelül ugyanannyit jelentettek arányaiban, mint tavalyilyenkor. Igaz, tavaly jelentős növekedést tapasztaltak a korábbiévekhez képest, míg előzőleg átlagosan 110-140 új eset volt egy évben,addig 2010-ben ez a szám 182 volt. A bejelentett AIDS betegek száma isemelkedőben volt tavaly és úgy tűnik idén is folytatódik ez a tendencia: a korábbi évek 20-22 regisztrált AIDS-es eseteihez képest, 2010-ben28-at regisztráltak, idén 3 hónap alatt már 11-et és 4 halálos áldozatais volt már a kórnak. 1986-tól máig összesen 1999 HIV fertőzöttet, 635AIDS beteget jelentettek. Eddig a nyilvánosságra került adatok alapjánMagyarországon 319-en estek áldozatul az AIDS-nek.