Sonline – negyedévente elmegy egy kórház

Évek ótatöbben mennek (1500 körül), mint ahányan végeznek (1000 körül) vagy honosítottorvosként kifejezetten hazánkban szeretnének dolgozni (50-100 körül). Kilehetne számolni, hány év után fogy el az utolsó orvos is, de ennek azért semvolna értelme, mivel valahol félúton már amúgy is összedőlne a rendszer.Negyedévente Kaposvár kórházának mintegy 400-as orvosállományához hasonló számúgyógyító hagyja el az országot

A maradógyógyítók terhe értelemszerűen egyre kevésbé vállalható örömmel. Fáradtan,kimerülten dolgozni „szabad”, de hibázni ebben a szakmában nem. És ugyan alegális fizetést a szakpolitika igyekszik fölfelé tornászni, de ez nem tűnikelegendő visszatartóerőnek. Andrásofszky Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara somogyiszervezetének elnöke szerint az orvosok fogyatkozásával a betegek számánakemelkedése figyelhető meg, s a kettő együtt drámai változás.

Azegészségügyi dolgozók migrációja világszerte egyre erőteljesebb. Az EurópaiBizottság előrejelzései szerint 2020-ra egymillió egészségügyi szakemberhiányzik majd Európa egészségügyi ellátórendszereiből, így a betegek tizenötszázaléka ellátatlan maradhat. Magyarországon aKözponti StatisztikaiHivataladatai szerint 1634 orvossal és 3433szakdolgozóval tudnának többet foglalkoztatni.

Forrás: Sonline.hu