Stadion helyett az egészségügyre költene a rezidensszövetség

A Magyar Rezidens Szövetség minden olyan ajánlatot megfontol, ami képes azorvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nem csak számukra, hanemaz egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni –reagált a szövetség elnöke az egészségügyi államtitkár levelére. Papp Magor azMTI-nek elmondta: a levélről a sajtóból értesült, részleteit így egyelőre nemkommentálja.


A Magyar Rezidens Szövetség kedden azzal a céllal indult országjáró körútra,hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annakérdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek ésmunkakörülmények rendezésére.

“Nem a rezidensszövetség akciója az elvándorlás okozója” – hangsúlyozta PappMagor. Egyetlen kollégát sem kérnek arra, hogy hagyja el az országot, csak aztkérik, hogy ezek között a “méltatlan” körülmények között néhány hónapra, amígnem történik érdemi változás, függesszék fel részvételüket azellátórendszerben.