Súlyos figyelmeztetés érkezett a magyar gyógyszergyártól

Az Egis 2010/2011-es üzleti évének márciustól júniusig tartó harmadik negyedévében fogja érvényesíteni a jogszabályváltozásból eredő egyszeri leírást − jelentette be a gyógyszergyártó pénteken, tőzsdezárás után.Ez az egyszeri tétel 1,8 miliárd forint mínuszt jelent. Az Egis korábban − az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján − agyógyszerpiaci törvényben előírt befizetési kötelezettségből akutatás-fejlesztési ráfordításokkal összhangban a 2010. január 1-jétkövetően keletkezett befizetési kötelezettségek 100 százalékát levontaelszámolásaiban. A korábbi időszakokra 20 százalék visszatartására voltlehetőség. Ezen a jogcímen 2011. március 31-én egyrészt a 2010.január−decemberi befizetésekből 2,4 milliárd forintot, ezenfelül a 2011. január−márciusi befizetésekből 0,6 milliárd forintot tartott nyilván. A pénteken kihirdetett törvény visszamenőleges hatállyal módosította ajogosultságot (Napi Gazdaság, 2011. június 30., 11. oldal), ezért azEgis a 2010-es naptári évi befizetések után csak 50 százalék levonást,1,2 milliárd forintot érvényesíthet. A módosítás egyúttal megszüntette a 2011. január 1-jét követően felmerült befizetési kötelezettségekvisszaigénylésének lehetőségét, így az itt nyilvántartott 600 milliósösszeget is le kell írni.

A társaság ezután − eltérő jogiszabályozás hatálybalépéséig − a befizetési kötelezettségekvonatkozásában nem számol el levonást, vagyis a fenti leírásokon kívül a most zárult negyedévben nem szerepeltetett hatszázmillióval iskevesebbnek fog látszani az Egis harmadik negyedéves eredménye az előzőévivel összehasonlítva. Így összesen már 2,4 milliárdos lesz azelmaradás pusztán a jogszabályi változások hatásaként.

A július1-jétől megemelt befizetési kötelezettségek negyedéves szinten mintegy1,3 milliárd forint terhet jelentenek a társaság számára. Az Egis a2010/2011-es üzleti éve első negyedévében 4,7 milliárd forint, a második negyedévben pedig 4,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, vagyisnegyedéves szinten 25-30 százalékos profitcsökkenést okozhatnak amegemelt orvoslátogatói díjak és a 12-ről 20 százalékosra növelttámogatásarányos befizetések. Öröm az ürömben, hogy az üzleti év eddigeltelt részének eredményeit − különösen a külpiacokon − a társaságváltozatlanul jónak ítéli.