Súlyos gyógyszerellátási gondok jöhetnek

A tavalyi elvonások után a Széll Kálmán Terv 2.0 ismét számos olyan intézkedést helyezett kilátásba, amelyek veszélybe sodorják a magyar betegek gyógyszerellátást. A megszorító intézkedések egyikeként – az OEP tájékoztatása szerint – már készül a spanyol modell bevezetésére vonatkozó előterjesztés  – mondta Leitner György.

A spanyolországi gyógyszertámogatási rendszer azonban – a hazai, “magyarosított” modellel ellentétben – hatóságilag nem befolyásolja a gyógyszerárak alakulását, tiszteletben tartja a gyógyszerinnovációt, nem ró elviselhetetlen terheket a gyógyszergyártókra, valamint nem veszélyezteti a betegek folyamatos is biztonságos gyógyszerellátását. Ezen túlmenően az ott működő gyógyszergyártók extra terhei még a megszorító intézkedések bevezetése után sem közelítik meg azt a szintet, mint ami a hazai ipar szereplőit már jelenleg is sújtja  – hangsúlyozta az IGYE elnöke.

Amennyiben a tervezet megvalósul, úgy Európa szerte elérhető készítmények hazai forgalmazása válhat fenntarthatatlanná, ennek pedig egyenes következménye, hogy magyar betegek tíz- vagy akár százezrei maradhatnak a társadalombiztosítás (TB) által támogatott hatékony gyógyszerek nélkül. Amint azt az IGYE levélben jelezte hétfőn a kormány felé, a gyógyszeripar által eddig vállalt, súlyos terheken felüli megszorítások a gyógyszerellátás összeroppanását eredményeznék, és kifejezte együttműködési szándékát a kormányzattal egy fenntartható, minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozásában.

A spanyol modellben a megszorítások elsősorban a lejárt szabadalmi védettségű termékeket érintik. Általános szabály a hatóanyag-alapú gyógyszerfelírás, illetve a 7,5 százalék rabatt. A több mint 10 éve forgalomban lévő, ám a referenciaár-rendszerbe (FIX csoportba) nem vont termékek esetén további 7,5 százalék, azaz összesen 15 százalék rabatt
fizetendő. Az EU valamennyi országában szabadalmi oltalommal védett innovatív készítmények árát a hatósági megszorítások semmilyen formában nem érintik az új gyógyszerek kifejlesztésének védelme miatt.

Magyarországon a tervezetben is érintett modern, szabadalmi oltalommal védett termékek jelentős része csak másik, szintén szabadalmi oltalommal védett termékkel helyettesíthető, amelyekre ugyanúgy vonatkozna az újabb megszorítás, így egész termékcsoportok tűnhetnek el a támogatott gyógyszerkörből.

Az IGYE álláspontja szerint téves az az elgondolás, hogy a kevésbé hatékony előző generációs elavult készítményekkel ki lehet váltani a modern gyógyszereket, mivel azok kizárólagos alkalmazása a gyógyulás elhúzódását, krónikus betegségek esetén azok súlyosbodását, a mellékhatások gyakoribb jelentkezését, sűrűbb kórházi felvételeket, a betegek életkilátásainak és életminőségének a romlását vonja maga után.

A tervezett újabb hazai megszorító intézkedés az IGYE szerint várhatóan azokat a termékeket fogja érinteni, amelyek terhei már most is a legmagasabbak, amelyeket már jelenleg is csak a legalacsonyabb európai áron fogadja be TB támogatásba az OEP, illetve forgalmazásukat 20 százalék extra adó, orvoslátogatói díj, támogatásvolumen-szerződés és a gyógyszerkassza túlköltése esetén további visszafizetési kötelezettség terheli.