Szmog: Már riasztási fokozat Budapesten

A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel 6 órától Tarlós István főpolgármester, miután a kisméretű szálló por(PM10) egy napra számított átlageredménye november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztásiküszöbértéket (100 ľg/m3) – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Azintézkedés visszavonásig érvényes.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint – bár aszálló por koncentrációjában bizonytalan mértékű csökkenés valószínű -mai napi átlagában több helyen a tájékoztatási szint fölött alakulhat,néhol a riasztási küszöbérték közelében lehet a koncentráció – ismerteti a közlemény.

A főpolgármester ezért a korábbi intézkedések fenntartása (az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének tilalma) mellett elrendelte agépjárművek használatának korlátozását is Budapesten: arendszámtáblán fekete, illetve piros színű hatszögletű környezetvédelmiplakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek a fővárosban. A riasztási fokozat ideje alatt az érintett gépjárművekre vonatkozókorlátozás reggel 6 órától este 10 óráig tart. Aki mégis ilyen járművelközlekedik, az szabálysértést követ el, és 100 ezer forintig terjedőbírsággal büntethető.
A rendelkezés nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira,valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalmabiztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapestközigazgatási határa – Nagykovácsi út – Szépjuhászné útja – Budakeszi út – Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa – Nagykovácsi út – Nagyrét utca – Máriaremetei út – Hidegkúti út -Budapest közigazgatási határa.

Azoknak, akik szilárd-, illetve olajtüzelésű berendezéseketműködtetnek, át kell térniük más energiahordozóra vagy üzemmódra,csökkenteniük kell kibocsátásukat vagy felfüggeszteniük az üzemeltetést.

Budapesten eddig a tájékoztatási fokozat volt érvényben, amit akkorkell elrendelni, amikor a határértéket (köbméterenként 75 mikrogramm)meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra,krónikus betegekre. 

A szálló por magas koncentrációja miatt 7 városban veszélyesnek, 14településen pedig egészségtelennek minősítette a levegőt csütörtökön azOrszágos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Nyíregyházán ugyancsakriasztási fokozatot rendeltek el, több városban – Debrecenben,Miskolcon, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron és Várpalotán – atájékoztatási fokozat van érvényben.