Többféle csapdában vergődik az egészségügyi ellátórendszer

– Hogyan látja az egészségügy helyzetét ebben a változékony környezetben?
– Csapdák sora ejtheti foglyul végleg a hazai egészségügyiellátórendszert, ha nem korrigáljuk a már látható hibákat azonnal. Azegyik csapdahelyzetet éppen az átalakítás előtt álló önkormányzatitörvény teremtheti meg, míg egy másikat a hatalmas államadósság, ésannak elszánt kormányzati kezelése hívja életre. De válságtervekösszeállítására kényszerülnek a szolgáltatók az erőteljes orvos- ésnővérelvándorlás miatt is.

– Kezdjük az elsővel. A kormánynak az az elképzelése, hogy állami tulajdonban jobban működnének a kórházak.
– A kórházak jelenlegi problémái nem abból adódnak, hogy tulajdonosaiknem alkalmasak a szerepük ellátására, sokkal inkább abból, hogy azelmúlt öt esztendőben jelentős forráskivonás történt az ágazatból (azegészségügyi közkiadások a GDP hat százalékáról öt százalék alá estek).Miután a problémák alapvetően ebből erednek, így a kezelésmód sem atulajdonviszonyok oldaláról érkezhet érzésem szerint. Sajnos, megintanélkül döntünk a kórházak államosításáról, hogy alaposan megnéztükvolna, hogyan teljesítettek az önkormányzatok húsz évig tulajdonosként.Sok önkormányzat volt jó gazdája intézményeinek, figyelt a helyiekigényeinek, szükségleteinek kielégítésére, nehéz helyzetben többszörsietett rendelője vagy kórháza segítségére.

– Sok kórház azonban nem teljesít jól, óriási az adóssága. Segítene-e ezen az állami tulajdonba vétel?
– Abból, hogy egy kórháznak magas az adósságállománya, még nemkövetkezik, hogy rosszul menedzselik, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a felgyülemlett adósság éppenséggel a gondos betegellátás következménye,de okkal feltételezhetnénk azt is, hogy aránytalanul kevés azelszámolható teljesítménye, s ez tartja a bevételét mesterségesenalacsonyan. Világosan ki kell mondanunk, hogy az utóbbi időben azértnőtt meg a kórházak átlagos adósságszintje, mert a korábbihoz képestkevesebbet költünk egészségügyre, és ezen a tényen mit sem változtat azállami tulajdonra való átállás. Igaz ugyan, hogy az önkormányzatitulajdonforma több helyütt helyi lobbik térnyerését eredményezte,emellett sok közbeszerzés zárult a betegellátás szempontjábólkedvezőtlen eredménnyel, mégis úgy látom, még mindig több előnnyel jár a kórházak önkormányzati tulajdonban tartása. A hazai egészségügyeladósodása 2007 előtt egyébként nem volt irritáló mértékű, nemzetköziösszehasonlításban kifejezetten jól teljesítettek a magyarok,köszönhetően a kórházi elszámolási és ösztönzési rendszernek, aviszonylag jelentős vezetői autonómiának, valamint a csődtörvényiszabályozásnak. Az intézmények vezetői ugyanis elsajátították azokat apénzügyi technikákat, amelyekkel gyorsan reagálhattak a külsőkihívásokra. Ezt pedig éppen az önkormányzatok által biztosítottmozgástér tette lehetővé nekik.

– Mivel járna az állam fokozott,szinte kizárólagosnak látszó szerepvállalása, főleg, ha akormányhivatalok kezelésébe kerülnek a kórházak?
– A tulajdonátvételután a semmiből kerülnének elő bürokratikus eljárások, amelyek az időelőre haladtával egyre csak burjánoznának, ahogyan az 1990 előtt istörtént. Emiatt elveszne a kórházakra jellemző kezdeményezőkészség, agyors reakcióidő. Felhívom a figyelmet arra, hogy a jelenlegimunkamegosztás alapján is az állam feladata az ágazat víziójának ésstratégiájának kidolgozása, azaz az önkormányzati tulajdonforma nemgátolja az államot e feladatának az elvégzésében pillanatnyilag sem. Atávlati célokat, elvárásokat minden körülmények között az ágazatvezetőjének kell megfogalmaznia, így ha kormányhivatalok irányítása alákerülnének a kórházak, rájuk ebben a munkamegosztásban csupánadminisztrációs teendő hárulna.

– Mennyi időt venne igénybe a tulajdonosi átállás?
– Az óriási adminisztrációval járó munka évekbe telne, nem szólva arról a kockázatról, hogy a feladat technikai kivitelezése az egészségügyvezetésének teljes szellemi erejét lekötné erre az időre. Ennek ellenére e kérdésben a szakmai testületen belül is komoly vita bontakozódott ki, mivel közülünk többen úgy érveltek, az államosítás a hiányzó döntésekgyors meghozatalát eredményezné, s felgyorsítaná a szükségeskórházösszevonásokat is.

– Hallani azt is, hogy a megyeikórházak esetleg a megyei jogú városok tulajdonába kerülhetnek. Ha ez aforgatókönyv érvényesül, Budapesten miért lesz mégis államosítás?
–Nem tartanám rossz megoldásnak, ha a megyéktől a megyei jogú városokhozkerülnének a kórházak, mivel önálló bevétellel rendelkező szereplőkrőlvan szó, amelyek ráadásul a helyi lakossági igényeket pontosabban tudnák közvetíteni, mint a megyei önkormányzatok. A főváros helyzete egészenmás, itt a kórházak sok tulajdonos között oszlanak el, így nem véletlen, hogy minden eddigi kormány túl nagy falatnak találta az eltérő érdekekharmonizációját. Egyfelől tehát logikus lépés a mostani kormány döntéseaz államosítás mellett. Nem szabad azonban elfelejteni az unió egyikfontos irányelvét sem, amely szerint a polgárok részvételét biztosítanikell az őket érintő döntésekben. Szakmai kollégiumi tagozatunk erretekintettel fogalmazta meg azt az állásfoglalást, hogy a kórházakállamosítása esetén alternatív lehetőségeket kell kialakítani a helyilakosok bekapcsolására a döntéshozatalba. Ez a megállapítástermészetesen nem csak a fővárosra érvényes.

– Térjünk vissza a pénzügyekhez. Mi a következménye annak, hogy a kormány nem tud több közforrást biztosítani az egészségügynek?
– A mai kórházi struktúra fenntartásához egyértelműen kevés a pénz, azágazat vezetője ezért helyesen döntött a szerkezeti átalakítás mellett. A kisebb és hatékonyabban működő kórházi kapacitás szignifikánsankevesebb forrást emészt fel, így ami ebből felszabadul, mehet azorvosok, nővérek bérének emelésre. Ráadásul az államtitkár nemmechanikus spórolást szeretne elérni, hanem sokkal inkább azt, hogyalapos felülvizsgálat döntse el, az egyes ellátásokat milyen típusúközegben kell nyújtani ahhoz, hogy a költséghatékonyság és abetegbiztonság szempontjai egyaránt érvényesülhessenek.

– Kérdés, mennyire lesz elszánt a politika az átalakítás támogatásában.
– Minél nagyobb mérvű az átalakítás, annál nagyobb hatékonyságitartalékot lehet felkutatni az ágazatban. Ha figyelembe vesszük akórházi ellátások terén kidolgozott nemzetközi standardokat, kiderül,hogy nálunk hetven kórház is elegendő lenne az akut és krónikus ellátásteljes körű biztosításához. Ma kétszer ennyi intézményt tartunk fenn. Efelesleget az idézte elő, hogy az utóbbi időben az orvosi technológiasokat fejlődött, s ma már biztonságos ellátást lehet nyújtani abetegeknek kórházon kívül is, illetőleg bizonyos ellátásokat a kórházakszintjén koncentrálnunk kell. Van tehát miből visszavennünk.

– A kórházak nagyon komoly szerepet játszanak a helyi foglalkoztatásban,ezért az önkormányzatok nem szívesen mennek bele astruktúraátalakításba.
– Csakugyan, ezt tekinthetjük az egyiknyomós érvnek az államosítás mellett. Van azonban az Alkotmánybíróságnak egy 2008. évi határozata, amely szerint az állam feladata megszabni,hogy az egészségügynek hol, milyen kapacitásra, miféle eloszlásban vanszüksége. Az állam bármikor hozhat erről döntést, ami kötelező érvényűaz önkormányzatok számára. Nyilvánvaló persze, hogy a kórházbezárásokmindenhol rendkívül érzékeny kérdést jelentenek, akár önkormányzatitulajdonban vannak a kórházak, akár államiban.

– Mennyire súlyos a dolgozók migrációja, a gyógyítói létszámhiány?
– A kormány sajnos nem érzékeli, hogy mennyire élére van állítva etekintetben is minden az egészségügyben. Láthatóan csak azadósságcsökkentésre koncentrál. Márpedig ha a fiatal orvosok olyanütemben hagyják el az országot, mint tavaly, rövid időn belül kórháziosztályokat kell bezárni. A kormánynak gesztusokat kell tennie az ágazat irányába, legalább a magánnyugdíjak államosításából befolyt pénz egykis hányadát az egészségügy javára kellene átcsoportosítania. Éppenezért nagyra értékelem, hogy az államtitkárság a rezidensek – egyelőreszűk – körében elindította jövedelememelő akcióját, még akkor is, ha ezérzékelhető elutasítást kapott az érdekképviseleti szervezetektől.Érthető az orvosi kamara és a rezidensszövetség álláspontja, de tudniukkell, ha egy közfinanszírozott ellátórendszerben jelentős bérfeszültségkeletkezik, a politika az előálló nagy nyomás hatására sokat tesz aminél gyorsabb megoldás érdekében. S ez nekünk, betegeknek jó. Már halesz miből osztogatni. Ha nem, akkor viszont pattanásig feszülnek azidegek mindkét oldalon. A létszámhiány az itt maradó orvosokmunkakörülményeit is rontja, hiszen több munka hárul rájuk, így többethibázhatnak, és a növekvő feszültség egyre gyakrabban eredményez nemmegfelelő hangnemet a betegekkel szemben. Nem érdemes megvárni, amígidáig jutunk.