Türelmi időt kapnak a renitens betegek

Új elemként tartalmazza a beteg-együttműködés elvének érvényesülését –vagyis azt, hogy a beteg is tegyen saját gyógyulása érdekében – a január elsejétől életbe lépő, a Széll Kálmán Terv megvalósítását célzótörvényjavaslat.  Érzékeny téma, bevezetése óvatosságot ésfokozatosságot igényel, a beteg számára elviselhetőnek kell lennie –fogalmazott az OEP mai sajtótájékoztatóján dr. Sélleiné Márki Mária főigazgató lapunk kérdésére.

Bár januártól életbe lép a törvény, ám a betegek türelmi időt kapnak, várhatóan fél, akár egy évet, derült ki a tájékoztatón, s csak arenitens betegeknél csökkenhet a türelmi idő lejártával a támogatás akorábbi kilencvenről ötvenöt százalékra. A beteg együtt nem működésétorvosszakmailag bizonyítani is kell, ennek kidolgozása, szakmaiegyeztetése jelenleg folyamatban van – így az egész rendszerről, annakmegvalósulásáról sincs még pontos képe a Pénztárnak.

A törvényjavaslat szerint a beteg-együttműködés első modelljét adohányzás és a krónikus tüdőbetegségek területén, illetve akardiovaszkuláris betegségek esetében valósítanák meg a szakmai- ésbetegszervezetekkel történő egyeztetést követően. A betegek számára alegmagasabb gyógyszertámogatás eléréséhez meghatároznák az életmóddalkapcsolatos elvárásokat, például a dohányzó COPD-betegeknek résztkellene venniük ingyenes leszoktatási programon. Azt is figyelnék, hogy a páciens rendszeresen kiváltja-e az adott betegségére felírtgyógyszerét. Az intézkedéstől jövőre kétmilliárd forint megtakarítástvárnak a gyógyszerkasszában.

A beteg-együttműködést elősegítő szakmai protokollokat a szakmaikollégium készíti elő, a munka koordinálásában a Gyógyszerészeti ésEgészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet vesz részt. Abeteg-együttműködés gyógyszertámogatást érintő és finanszírozásikérdéseit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár dolgozza ki.

A beteg-együttműködést többféleképpen lehet mérni, így példáulkontrollálhatják a gyógyszerkiváltás gyakoriságát, vizsgálhatják azegyes labor-, vagy anyagcsere-paraméterek alakulását, de lehet egyszerűkérdőíves felmérést is készíteni.