Ugye széllel szemben nehezebben megy…

Borsodban több mint 150 gyógyszertár van jelenleg. Ennek kb. 1/3-a Miskolcon üzemel. a vidéken lévő kispatikák többsége viszonylag kis forgalmú, melyeket fokozottan veszélyeztet gazdasági szempontból a folyamatos árrés tömeg és a lakossági vásárlóerő csökkenése. A vidéki gyógyszerészek sok esetben „kizsákmányolják” saját magukat. Próbálják több ember munkáját elvégezni egyedül és még sokszor fiókgyógyszertárak üzemeltetését is vállalják erőn felül, a betegek ellátása érdekében és a túlélés reményében. Úgy gondolom, nem lehet hosszú ideig a jelenlegi körülmények között biztosítani a vidék gyógyszerellátását. Ha pedig bármilyen formában további forráskivonások történnek, a rendszer összeomlik. Azok a gyógyszertárak fognak sajnos először bezárni, melyekre a legnagyobb szükség lenne. Mindezek okán jelenleg a túlélés kérdése a legfontosabb a megye gyógyszertárainak életében – mondta el a gyógyszerészi kamara honlapjának adott interjúban Dr. Nyíri László , a Magyar Gyógyszerészi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet elnöke.

Elmondta, valószínűleg több gyógyszertár van a megyeszékhelyen és a városokban, ami szükséges lenne. Ez a betegellátás szempontjából természetesen előnyös lehetne, de a megfelelő színvonalú működéshez – és sok esetben egyáltalán az üzemeléshez – szükséges források nem biztosítottak. Így vélhetően ezen a területeken ezért várható gyógyszertárak bezárása. A másik szegmens a vidéki kistelepülések gyógyszertárainak köre. Miután Borsod megye Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térsége, nem meglepő, hogy a gyógyszertárak többsége is nagyon nehéz anyagi helyzetben van.

Még az átlag gyógyszertári gazdálkodási lehetőségekhez viszonyítva is rosszabb a helyzetük. Nagyon sok a kis és közepes forgalmú gyógyszertár. Ezért nem meglepő, ha az itt dolgozó gyógyszerészek nagyon érzékenyek minden anyagi megterhelésre. Különösen akkor, ha úgy vélik ezek a plusz költségek a gyakorlatban értelmetlennek bizonyuló jogszabályi rendelkezések (hőlég sterilizátor, elektronikus betegtájékoztató stb.) szigorú betartásához köthetők. Miután a döntéshozók is tudják, hogy a gyógyszertárak zavartalan működése nagyon fontos egészségpolitikai kérdés, a mindenkori kormánynak erre nem csak papíron (lásd kormányprogram, 2011.05.25. : „ A kispatikák megmaradása nem csak egészségpolitikai, hanem nemzetpolitikai cél is. Működő kispatikák nélkül nincs élhető vidék.”- Orbán Viktor) hanem a gyakorlati valóságban is nagy hangsúlyt kell helyezni.