Újabb intézkedések jönnek az orvosok itthon tartásáért

A vonatkozó miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Közleményében az államtitkárság azt írta, az egészségügyidolgozók életkörülményeinek javításáért, valamint szakmai előmenetelüksegítéséért egy kötelező továbbképzés költségeit az állam magáravállalja. Emellett az új rendelet értelmében lehetővé válik a külföldönteljesített elméleti továbbképzés és az ott megszerzett gyakorlat hazaielismerése is.

A jövőben a szakdolgozók számára is lesz kötelező és szabadonválasztható továbbképzés. További jelentős könnyítés, hogy lehetővéválik az átjárhatóság a szakterületen belül – tette hozzá a tárca.

A szakdolgozók továbbképzéséről szóló rendelet új elemkéntmeghatározza azt is, hogy kötelező továbbképzések szervezésére ajogszabályban kijelölt intézmények, valamint azok jogosultak, amelyekteljesítik a jogszabályi előírásokat. Szabadon választható továbbképzést bárki szervezhet, miután az adott programot minősítési eljáráskeretében akkreditáltatja.

Lehetőség lesz arra, hogy az orvosok és a szakdolgozók összeadhassák a több részben teljesített gyakorlati időt – tették hozzá.