Kossuth Rádió – Jó reggelt Magyarország: Hogyan biztosított a gyógyszerellátás?

A Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország” című műsorának vendége volt dr. Marjai Tamás, a HGYSZ szakmai igazgatója március 18-án. A beszélgetés során Marjai Tamás elmondta, hogy a gyógyszertár előtti sorban állás annak köszönhető, hogy az officinába csak annyian tartózkodhatnak, ahány tára működik, emellett a szokásos látogatások többszörösét tapasztalják a patikákban. A gyógyszertárba betérők a szájmaszkok és a kézfertőtlenítők mellett a szokásos gyógyszereiket próbálják meg kiváltani 2-3 hónapra előre.

Marjai Tamás kihangsúlyozta, hogy a gyógyszerellátás szereplői mindent megtesznek az ellátás folyamatos fenntartásáért, és hogy mindenki hozzájuthasson a gyógyszereihez. Hiány egyes készítményből azért léphetett fel, mert hirtelen nőttek meg az igények, és emiatt logisztikai problémák merültek fel. A házipatikák összeállításával kapcsolatban elmondta, hogy semmilyen különleges gyógyszerre nincs szükség a téli időszakban javasolt készítmények mellett. Az elektronikus vények orvosi felírása és kiváltása egyszerűsödött, amennyiben a gyógyszertárba betérő megfelelően igazolja magát, más számára is kiválthatóak a szükséges gyógyszerek.

A beszélgetés meghallgatható a Médiaklikk oldalán, az interjú 7:53 percnél kezdődik.